Cuba

 

Csütörtök hajnalban egy barátunk jött értünk, és vitt ki Ferihegyre. A gépünk pontosan indult és 1.5 óra repülés után megérkeztünk Charleroi repterére.

Innen a szokásos busz Brussel Midi re majd tömegközlekedés a szállodáig. Ez megér egy misét. A brüsszeli BKV kb. pont olyan hulladék mint a magyar. Konkrétan, hiába jeleztünk a sofőr kikerülte a megállót és közölte, hogy majd visszafelé fog ott megállni. Hát anyád,mondtam én. 2 órás utazgatás után bementünk a szállodába. Megkaptuk a szobánkat, lepakoltunk és visszamentünk Brüsszelbe sültkrumplizni. Másnap reggel jött értünk a transzfer és kivitt Zaventemre. Becsekkoltunk, beszálltunk és a Jetairfly 787 Dreamlinere a levegőbe emelkedett.

Amit eddig tudtál utasként a repülésről azt azonnal átértékeled ezen a gépen. Csendes, gyors, és hihetetlen utazási komfortot ad. A gépen a szokásos TUI színvonal kajában és kiszolgálásban is. Varaderora közel egy órával a tervezett előtt érkeztünk. A beléptetés viszonylag gyorsan ment, és ahogy kiléptünk a reptérről jött az újabb meglepetés: egy idősebb egyenruhás úr állt a kijáratnál, kezében tábla, és rajta a nevünk. Sokat utaztunk, de ilyen meg nem volt. Ezek után elnézést kert, hogy meg nincs itt a kocsi de előbb érkeztünk. Nem sokkal később egy taxi jött, mint kiderült privát transzfert kapunk a szállodába. Na, itt mar kezdett tetszeni a dolog:) Tartott ez addig amíg meg nem kaptuk a szobánkat. Megnéztük, visszamentünk a recepcióra, közöltem a hölgyikével, hogy vagy azonnal ad egy másik szobát vagy máris hívom az agentunket és itt kő-kövön nem marad... Lényeg a lényeg, azonnal kaptunk egy normális szobát. Egyébként is vigyázni kell velük: ott próbáljak átverni a turistát ahol csak lehet, és ehhez a létező legpofátlanabb eszközöket is gondolkodás nélkül igénybe veszik. Persze engem még nem ismert szegény recepciós csaj. 3 nap múlva egy pénzváltás alkalmával próbálta meg az általános 1.3 helyett 1.1-en váltani az EUR-t. Annyira nem jött össze a dolog:) Maga a szálloda rendben van, a kiszolgálás -persze miután megtippelted a megfelelő embereket- teljesen rendben van.

Volt egy pincér, aki fordítva ült a lovon: előbb jatt és majd utána lesz megfelelő kiszolgálás. Természetesen egy buznyákot sem kapott. Ellenben a main barban van egy idősebb hölgy, na Ő az első naptól hibátlanul szolgált ki és meg is kapta ami járt neki. Jah, és nem felejtette el hogy tonhalas sandwichet kértünk az elején, amikor is nem volt tonhala. Pár nap múlva kapott és az volt az első, hogy szólt, hogy megérkezett a tonhal. Az ital választék ritka jó: rengeteg koktél, Martini, campari, sör és még sorolhatnám. Az óceán gyönyörű, a víz a part mentén olyan 38 fokos, beljebb már hidegebb kicsit:)

Hazafelé tettünk egy kis kitérőt Cancunba, majd pontosan landoltunk Brusselben. Hullafáradtan vánszorogtunk át a másik reptérre, és vártuk az indulást. Természetesen a Wizz járatán megkaptuk a magyar parasztot, egyenesen mögém sikerült ülnie. Felszállás után, a cpt. kikapcsolta a biztonsági öv táblát én meg azonnal hátradöntöttem az ülést, hogy alszok egy kicsit. Hátulról a hang: ezt most tényleg kell? Először fel sem fogtam, hogy nekem, utána tudatosult a dolog. Hátrafordulok, megkérdem mi baj? Háthogy miért kellett hátradönteni? Mondom mert pihenni szeretnék és közel 27 órája vagyok talpon. Mire ő: de hát emberség is van a világon. Szerencséje volt: annyira fáradt voltam, hogy nem volt kedvem magyarázni, egyszerűen legyintettem az egészre. Apósomék vártak a reptéren, kaptunk finom vacsit, megittunk egy bort, fürdés, és bezuhantunk az ágyba.

 

Search