Amikor a koronavírus közbeszól

Úgy volt, hogy szeptemberben utazunk Balira. Már megvolt a jegyünk és a lefoglalt, de még visszamondható szállásunk. A jegyünket egy fapados légitársaságnál, a Scoot-nál vettük, ellenállhatatlanul jó áron.

Igenám, de most, hogy itt ez a koronavírus mizéria, írták, hogy akinek augusztus végéig bezárólag van foglalása, az lemondhatja díjmentesen. Nekünk pedig ugyebár szeptemberi a foglalásunk, így aztán megpróbáltam elérni őket, hogy mondjanak valamit, mert ugye sose lehet tudni, az a biztos, ha ezt inkább visszamondjuk (persze azzal a hátsó szándékkal, hogy szerzünk jegyet valahova máshova, egy nem-fapados társaságnál, ahol egyszerűbb lesz a módosítás / lemondás, ha a szükség úgy hozza). A telefonos ügyfélszolgálat annyira túlterhelt, hogy képtelenség eljutni egy ügyintézőhöz, az emailes megkeresésre már több mint egy hete nem válaszolnak, a holnapon nincs semmi infó. Így aztán enyhén szólva is bizalmatlanná váltunk velük szemben, és mindenáron akartunk egy B-tervet :)

Mivel már fél évnél is kevesebb van hátra a tervezett utazásig, így nem igazán vannak már nekünk tetsző árak sajnos. Viszont Biyadhoo talált egy elég jó árú jegyet Maléba (nem mellékesen az egyik szegmenst Etihad A380 repüli), így aztán visszamegyünk Maafushi-ra :) Amúgy is ez a kedvenc helyünk február óta, és már beszélgettünk róla, hogy annak se lennénk ellenére, ha minden évben kétszer itt töltenénk a szabadságunkat :) Idén ez úgy tűnik, hogy így lesz. Már 180 napnál is kevesebb van hátra, míg ismét ezt láthatjuk élőben:

seaview05

A Scoot jeggyel majd még futok pár kört, hátha sikerül legalább részben visszaszedni tőlük, de most már biztonságban vagyunk, mert ha mégis gond lesz, se az Air France se az Etihad nem fog szórakozni a foglalás módosításával vagy törlésével.

A booking-on már nem sikerült tengerre néző szobát foglalnunk, de szerencsére van nekünk egy Mohamedünk, aki már megígérte, hogy segít upgrade-elni :) Sajnálom Balit, mert nagyon jó lett volna eljutni oda, de talán majd jövőre összejön. Addig is, #maafushiherewecome #room1904thebest :D