Visegrádi "dobogás"

Már egy jó ideje eldöntöttük, hogy a téli szünetben egyik nap fölmegyünk Visegrádra síelni. A mindenféle egyéb ügyeink miatt végül a mai napot szemeltük ki. Négyen mentünk, Biyadhoo, Viki, Jar Jar és szerénységem.

Az eredeti terv ugyebár Visegrád volt, de reggel, mikor megnéztük a webkamerát, úgy döntöttünk, legyen inkább Dobogókő - a felvételek alapján úgy tűnt, a visegrádi pálya eléggé le van harcolva, ellenben Dobogókőn jól síelhetőnek tűnt a terep. El is indultunk reggel időben. Fölverekedni magunkat Dobogókőre annyira nem volt poénos, mert a hegyi utakat errefelé nem igazán kotorják, úgyhogy kellemes jégbordákon mentünk fölfelé. Cserébe viszont ragyogó napsütés ígérkezett.

Végre leparkoltunk. Biyadhoo meg Jar Jar elindultak megnézni a pályát, hogy érdemes-e jegyet venni, de arra jutottak, hogy nem: a webkamerán látottakkal ellentétben tiszta kavicsos volt a pálya, úgyhogy vissza kellett térnünk az eredeti tervünkhöz: irány Visegrád.

Igenám, de merre is? GPS segítségével próbáltuk megtalálni a legrövidebb utat, azaz amin nem kell elmenni sem Esztergomig, se vissza Pomázra, hanem valahogy toronyiránt át lehet jutni a hegyen. Mi is úgy jártunk, mint a hülye kutya tavasszal, próbálkoztunk, de nem jött össze, így végül mégiscsak el kellett mennünk Esztergomba. Szívtunk magunkba egy kis cool-túrát :-) ugyanis volt szerencsénk életünkben már sokadjára látni az esztergomi bazilikát, merthogy pont előtte vezetett keresztül az út.

Esztergomtól jó 20 km-en keresztül egész normális úton haladtunk, mígnem megérkeztünk a pályához vezető feljárathoz. Hát mit mondjak, a hótakarítás ezeknek a népeknek sem az erősségük, itt is nyakig havas-jeges-csúszós volt az út, de egész ügyesen és egész gyorsan feljutottunk. Még viszonylag közeli parkolóhelyet is találtunk (megjegyezném, hogy a reggel fél 9-es indulásunk óta már eltelt úgy 2 óra, és ilyenkor már a jobbak rég kint vannak a pályán, szóval annyira nem volt egyértelmű, hogy jó helyünk lesz).

Beleszuszakoltuk magunkat a sícuccainkba, aztán irány jegyet venni. Már sorbaállás közben láttuk, hogy egyrészt marha sokan vannak, másrészt nem megy a piros pálya, csak a rövid kék, úgyhogy nem vettünk, csak félnapos jegyet, mondván, elég lesz nekünk az is. Egyébként egészen kőkorszaki megoldást találtak ki a síbérletre: fognak egy előre nyomtatott kartonlapot, amire kézzel ráírják, hogy melyik napra, milyen időszakra (egész nap, fél nap, 4 óra) érvényes a jegy, majd ezt beleteszik egy műanyag tokocskába. A papíron és a tokon is (szerencsére egymást fedő helyen) van egy kis lyuk, aminél fogva fel lehet lógatni a bérletet a síruhára. Namost akinek van még ilyen régimódi bérlettartója, annak nagyszerű, ámde akinek (mint pl. nekünk) nincsen, azt a következő zseniális megoldással kárpótolják: kapsz egy kb 10 cm hosszú spárgát, aztán azzal kösd föl a bérleted. Egészen mulatságosan néz ki, higgyétek el, és még izgulni is van miért, hogy vajon menet közben kioldódik-e a csomó és leesik-e a bérlet :-) Ha meg nem lógatod ki, hanem mondjuk zsebre teszed (mármint a bérletet...), akkor a felvonósok csesztetnek, hogy vajon van-e érvényes jegyed. Überséges-okosságos-szépséges :-)

Miután a hogyan applikáljuk a jegyünket a ruhánkra című feladványt sikeresen megoldottuk, beálltunk a sorba a felvonóhoz. Hát a felvonót is el kell mesélnem, roppant vicces. Adott egy drótkötélpálya,  ez eddig még semmi extra (ilyen van a normál tányéros, csákányos, meg mindenféle felvonókhoz is). A kötélen megadott távolságokban vannak gumival vagy mivel megerősített részek, és a gumis szakasz végén föl van varezolva a kötélre egy ilyen... hogyismondjam.... nevezzük műanyag rúdnak. Miután a kötél gumis részét elkapta az ember és jó erősen fogja, ez a rúd hivatott a kedves síelő hátsó felét, derekát, combját (függően az ember magasságától) tartani, és ennél fogva húz föl a felvonó a hegyre. Esküszöm, ez viccesebb, mint a csákányos felvonó, pedig az se kutya.

Ez a remek tákolmány úgy 2-3 perc alatt visz föl a hegyre, ahonnan 250 m-t lehet lefelé síelni. Maga a pálya nem volt rossz, tulajdonképpen egész jól lehetett síelni rajta, és mivel a felvonók roppant lassan jönnek, még sokan se voltak. A baj csak ott kezdődött, hogy egy kör mindenestül úgy 10-15 percig tartott. 2-3 perc a felvonózás, további 2-3 perc a lejövetel, ez eddig ugye 4-6 perc, a többi, átlagosan 8-10 perc pedig a felvonóhoz való sorbaállással telt... Hát ez utóbbi nem tetszett annyira. Igazság szerint rohadt fárasztó dolog sícipőben ácsorogni. Olyannyira, hogy úgy egy óra után el is kezdett fájni a lábam. Teljesen kész voltam, hogy Franciaországban egy egész hét alatt egyetlen egyszer se fájt a lábam, itt meg egy óra alatt megfájdult. Másfél vagy két óra után, az utolsó körben már nem igazán tudtam normálisan balra kanyarodni, olyan "jól" volt a térdem... Meg is állapítottam, hogy az a mi bajunk, hogy nagyon el vagyunk kényeztetve a nyugat-európai pályákkal.

Viki és Jar Jar kitartóan síeltek 1-ig, amíg a jegyünk szólt, mi viszont Biyadhoo-val hamarabb feladtuk. Míg vártuk a gyerkócöket, arról beszélgettünk, hogy igazából tök jók ezek a kezdeményezések Magyarországon, de valahogy a normál infrastruktúra kiépítése mindenhol elmarad. Miközben árban bőven a nyugat-európai terepek szintjén vagyunk, sőt... Következtetés: rövidebb idény alatt, kevesebb vendéggel, és lehetőség szerint egy szezon alatt akarnak a tulajdonosok meggazdagodni...

Mikor megjöttek a kölkök, összepakoltunk, visszavittük még Jar Jar cuccait a síkölcsönzőbe, aztán irány haza. Egy villámgyors ebéd és az Airport '79 - Concorde című nagysikerű film megtekintése után pedig azt hiszem, most gyártok magamnak egy finom forró mézes teát.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search