Bulizós hét

A dolgok furcsa és véletlen egybeesésének köszönhetően ezen a héten három party-n is volt szerencsém részt venni, bár hagyományos értelemben csak a tegnapi nevezhető igazából party-nak.

Kezdődött azzal, hogy kedden a munkatársaimmal voltunk vacsorázni egy japán étteremben. Mivel abszolút nem ismerem a japán konyhát, kíváncsi voltam rá nagyon.

Az előételként felszolgált kismillió féle sushi nem volt annyira az én világom (a halat mint olyat nagyon szeretem, de nekem ne legyen nyers, legalább füstölve legyen...), de a főételek meg a desszertek nagyon finomak voltak. Alkoholból csak kóstolót tudtam fogyasztani, merthogy kocsival voltam... Sajnáltam is nagyon, mert a Choya névre hallgató japán szilvabor valami fenséges... Kicsit hasonlít a tokaji aszúra, ugyanolyan édes bor, csak épp nem szőlőből, hanem szilvából készül. A szakét, a híres rizspálinkát már nem vállaltam, hogy megkóstolom, pedig állítólag az is finom, csak hát ugye haza is kellett vezetni valahogy (lehetőség szerint 0.000%-os véralkohol szinttel)...

Felsorolni se tudnám hogy miket és hány félét ettem, a lényeg az, hogy mire hazaértem, a rengeteg kajától nem voltam a legjobban. Diagnózis: heveny túlzabálás, mely másnapra szerencsésen elmúlt. Utólag nem is csoda, elképzelésem sincs, mikor ettem ennyit utoljára...

Másnap legkedvesebb barátommal egy volt középiskolai osztálytársunkkal (pontosabban neki volt az osztálytársa, én egy évvel fölöttük jártam) találkoztunk, akit már sok éve nem láttunk. A Deák tér egyik vendéglátóipari egységébe ültünk be egy kávéra, teára, sütire, meg némi csevegésre. Ismét rá kellett jönnöm, hogy a Belváros, különös tekintettel a Deák térre és környékére, Budapest azon része, amely nem a budapestiek számára lett kitalálva. Egyszer élünk alapon különösebben nem foglalkoztam vele, hogy mi mennyibe kerül, sokkal jobban érdekelt, hogy rég nem látott barátnőnk élete milyen irányt vett.

Azon felül, hogy megtárgyaltuk, kivel mi újság van, mit dolgozik, satöbbi, előkerültek a gimis emlékek is. Szeretek visszagondolni ezekre az évekre. Annak ellenére, hogy mi az átlagnál bőven konszolidáltabb életet éltünk (nem diszkóztunk, nem ittunk, nem füveztünk, stb.), jó érzés, ha eszembe jut, hogy miket csináltunk együtt. Ott, akkor talán nem is értékeltük egyáltalán, de nagyon jó kis összetartó társaság voltunk. Kár, hogy ez igazából csak két évig tartott. Mármint én csak két évig voltam velük nap mint nap, mert én harmadikos voltam, mikor megismertem őket, aztán következő évben leérettségiztem és elmentem a suliból, így már csak kb. heti egyszer találkoztam velük, amikor visszamentem "látogatóba" a suliba. Mikor pedig ők is elballagtak, nagyon másfelé mentünk mindannyian.

Az is jó volt, hogy szerintem nagyon kevés emberrel lehet igazán értelmesen, nem csak felszínes hülyeségekről beszélgetni, de ővelük igen. Úgyhogy kiifejezetten kellemes este volt...

Aztán eljött a tegnap, részemre a harmadik Jánosos party ideje, ami ez alkalommal G-ék házában volt. Mivel ők családi házban laknak, náluk nem számított, hogy üvölt a zene, nem zavart senkit, így lehetett bulizni, táncikálni, satöbbi. Már régen táncoltam, úgyhogy nagyon hiányzott, és nagyon jól is esett egy kis mozgás :-)

Így, hogy nekem nincs közös múltam ezekkel az emberekkel, lehet őket egy kicsit kívülről is nézni, és nagyon jó így látni őket. Ez alkalommal eljött az az emberke is, aki anno a társaság harmadik "vezéregyénisége" volt Biyadhoo és G. mellett, de a korábbi bulikra valamiért sosem jött el. Jó volt látni, hogy a többiek mennyire örültek neki, és hogy a fickó milyen pillanatok alatt feloldódott, tényleg úgy viselkedett mindenki, mint ha a múlt héten találkoztak volna utoljára.

Ezek az emberek még így 20 év távlatából is borzasztó összetartók (de nem kirekesztők, hiszen engem is befogadtak), nagyon tudnak örülni egymásnak és nagyon tudnak együtt bulizni. Tényleg mint egy nagy család, sok-sok testvér, akiket rengeteg közös élmény köt össze... Mikor találkozom velük, mindig sajnálom kicsit, hogy jó tíz évvel fiatalabb vagyok náluk, így a '80-as években, amikor a Jánosban voltak a bulik, én kicsi gyerek voltam, ezért nem ismerhettem őket, nem lehettem részese mindazoknak a dolgoknak, amiknek ők.

Ma (meg amikor én voltam tizenéves) már nagyon más az értékrend, és veszélyesebb is a világ, így szinte esélytelen, hogy ilyen, évtizedek után is működő baráti társaságok és ilyen bulik legyenek. Kár...

 


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search