"Ábrándozás az élet megrontója"...

..., írta Vörösmarty. Van is benne némi igazság, de azért néha jó dolog elmélázni azon, hogy mi lenne, ha...  Ha mondjuk megnyernénk a lottón a főnyereményt.

Néhány milliárd forinttal azért már lehetne mit kezdeni. Első cselekedetem az lenne, hogy fölmondanék, a második az, hogy megvennénk a szomszéd lakását és összenyitnánk a miénkkel, a harmadik pedig az, hogy a mostani egy helyett két autónk lenne. Ezután a megmaradt összeget valamilyen viszonylag alacsony kockázatú dologba befektetnénk, és a befektetés hozamából élnénk, mint Marci Hevesen :-)

Pár évet el tudnánk tölteni azzal, hogy beutaznánk az egész világot, minden jobb helyet felkeresnénk. Persze nem úgy, hogy elindulunk és majd mondjuk 3 év múlva hazajövünk, hanem mindig csak pár hétre, maximum 1-2 hónapra mennénk el, aztán hazajönnénk. Pár hét pihenés, aztán újra a nyakunkba vennénk a világot.

Eltöltenénk pár hetet vagy hónapot Ausztráliában, búvárkodnánk a nagy reef-nél (persze előtte letennénk a búvárvizsgát is), megnéznénk Sidney-t, Canberra-t, a sivatagot, meg minden egyebet, amit érdemes. Nem hagynánk ki Francia Polinéziát, Új-Zélandot és a Csendes-óceán kisebb szigetecskéit se, ha már arra járunk. Ezeknek a helyeknek valami olyan különleges hangulata van, hogy az ember simán elfelejti a világ összes baját, ha ott van. Sugárzik a boldogság és a kiegyensúlyozottság az emberekből, még akkor is, ha esetleg mindennapi megélhetési gondjuk van. Valami hihetetlen....

Egyszer körülnéznék Japánban, Thaiföldön, Indiában és a Fülöp-szigeteken is. És hát természetesen pár hétig lógatnánk a lábunkat a Maldív-szigetek néhány szigetén is, ami a nagy-nagy kedvencünk (egyszer talán majd arról is mesélek egy külön bejegyzésben).

Ázsián belül ahol még körülnéznék az Dubai, Qatar és Jordánia (különös tekintettel Petrára és egy vörös-tengeri búvárkodásra), természetesen csak akkor, ha az arab világ befejezte a forrongást.  Egyszer az életben fürdenék a Holt-tengerben is, és ha már arra járok, mindenféle vallási cécó nélkül vetnék egy pillantást Jeruzsálemre is.

Ezek után következne Afrika, ott is elsősorban a természetfilmekben oly sokszor látható Serengeti, Masai Mara és Okawango. Na meg a Viktória vízesés, a Kilimandzsáró és Madagaszkár. A sok safari-tól elfáradva pedig pihennénk egy kicsit a kenyai vagy a zanzibári tengerparton.

Jöjjünk vissza egy kicsit Európába is :-) Itt már mindketten elég sok helyen jártunk, de biztos, hogy elmennék egyszer Finnországba, Svájcba és Liechtenstein-be; azokba az országokba, amik eddig kimaradtak az életemből. Egy rövidebb túra erejéig biztosan felkeresném Grönlandot is, nagyon érdekel az a jeges világ, és északi fényt is szeretnék látni egyszer az életben.

Már csak az amerikai kontinens és Hawaii van hátra. Pár hetet utazgatnánk Kanadában, elsősorban Vancouver környékén, ahol a kardszárnyú delfinek egyik természetes élőhelye van. Nem szeretnék úgy meghalni, hogy ne lássak a természetben kardszárnyú delfint. Nem tehetek róla, imádom ezeket a jószágokat, még ha együtt úszni nem is lehet velük (lehetni persze lehet, semmi sem tiltja, csak hát ki szeretné delfinkajaként végezni?).

Síelnénk egy-két hetet Aspenben, és körülnéznék a nagy tavak vidékén is.

USA-n belül ami leginkább érdekelne, az a Yellowstone, a Grand Canyon, Kalifornia, Hawaii, New York és Washington. Meglátogatnánk még egyszer Zsuzsit Floridában, de ez alkalommal nem hagynánk ki Orlando-t és Key-West-et sem (idén ezek túl messze voltak és nem fért bele a keretbe az odajutás...). Aztán ha már arra járunk, természetesen a Bahamák, a Karib-szigetek, Mexikó és Kuba is "kötelező" célpont lenne.

Na és Dél-Amerika. Az esőerdők, az Amazonas vidéke, Rio de Janeiro, Chile, Venezuela, Argentína...

Hát nagyjából ennyi...  Olyan sok szép hely van a Földön, ahol még nem jártam, és ahol lottó főnyeremény híján nem is fogok soha, hogy időnként jó ezeket végiggondolni és legalább a Google Earth segítségével körülnézni a világban. Biztos észrevettétek, hogy várost nem sokat említettem. Ez azért van, mert újabban elsősorban a természet érdekel, sokkal szívesebben tölteném a napjaimat egy búvárparadicsomban, vagy a Serengetiben, vagy egy brazil őserdőben, mint egy műemlékektől hemzsegő városban.

Később, amikor idősebb leszek, akkor talán jobban fognak vonzani a városok, de ha tényleg megnyernénk azt a sokmilliárdot a lottón, akkor nem okozna gondot még egyszer körbeutazni a Földet, immáron a városnézésekre koncentrálva :-)

Jó reggelt, az álomnak vége van, Isten hozott újra a valóságban :-)


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search