Tényleg húzós nap volt ez a mai

Ahogy azt tegnap már előre sejtettem, jó pörgősre sikerült ez a mai nap.

Reggeli után egyből nekikezdtünk a tegnap félbehagyott munkának az erkélyen, vagyis, hogy felszereljük az összes trapézlemezt a korlátra. Namármost ez ilyen hidegben, mint ami ma délelőtt volt, nem annyira egyszerű, ráadásul tökéletes szerszámoknak is híján voltunk, de végül azért sikerült. Kisebb-nagyobb szenvedések és mérgelődések árán ugyan, de laza (a tegnapival együtt) 5 órás munkával meglett. Úgyhogy most nagyon büszkék vagyunk magunkra, hogy megcsináltuk, és jól néz ki :-)

Miután szétfagyott kezekkel-lábakkal bejöttünk az erkélyről, gyors takarítás következett, merthogy tiszta mocsok és lepattogzott műanyagdarab volt az egész lakás és az erkély is, aztán pedig nekiálltunk az ebéd elkészítésének, mivel jöttek hozzánk Apámék.

A mai ebéd igazából kísérlet volt, mert ilyet még nem ettünk és nem is készítettünk sosem. Szűzérme ínyenceknek volt a menü (a recept itt található, bár ők csirkemellel mondják, de szűzérmével is isteni), rizzsel, némi vörösborral, desszertnek pedig naranccsal. Biyadhoonak hála, nagy sikere volt az ebédnek - úgyhogy csinálunk ilyet máskor is :-) Ráadásul nagyon gyorsan elkészíthető, egy óra alatt végeztünk vele.

Ebéd után még borozgattunk, beszélgettünk, aztán Biyadhoo hazavitte Vikit, később Apámék is hazamentek. Most meg blogírás közben egy barátommal csetelek, valamint nézem a Boeing 747-8 rollout videot. Ezen felül kezdek álmos lenni, úgyhogy azt hiszem, megyek szundi...


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search