Ismét Amsterdam

A tavaly augusztusi látogatásunk óta (amikor is a Gay Pride-on voltunk) nem jártunk Amsterdamban, és már nagyon hiányzott D. és T. társasága, illetve az új lakásukra is rettentő kíváncsiak voltunk, ahová tavaly novemberben költöztek. Ezért aztán elhatároztuk, hogy csapunk egy görbe hosszú hétvégét és ismét meglátogatjuk barátainkat.

A jegykeresési folyamat kellős közepén említette T., hogy ilyenkor tavasszal, március közepétől májusig látogatható a holland királynő virágoskertje, a Keukenhof. Így ezt a feltételt is bele kellett építenünk a jegykeresésbe. Végül ezt a hétvégét szemeltük ki az utazásra.

Tegnap, azaz szombaton délelőtt indultunk, kivételesen Budapestről. Eindhoven-be repültünk a rózsaszín-lila fapados légitarsasággal, ahová is T-ék kijöttek elénk kocsival. Így relatíve gyorsan eljutottunk Amsterdamba.

D-ék Amsterdam egyik nagyon csendes kis utcájában laknak. Szép napos a lakásuk, most pl. már órák óta bukóra nyitva az egyik ablak, és kellemes meleg van. Nekem furcsa, hogy mivel nagyon keskeny az utca, borzasztóan átlátni a szembe levő lakásokba - így nyilván D-ék lakásába is jó a belátás. Hollandiában amúgy az az elv járja, hogy akinek nincsen takargatnivalója, az nem tesz függönyt az ablakai elé. Ilyenformán a legtöbb lakásban nincsen csipkefüggöny, hanem csak sötétítő.

Nagyon ügyesen és szépen megcsinálták D-ék a lakásukat. Nagyon lepusztult állapotban vették, de gyönyörűen felújították, és nagyszerűen kihasználták a rendelkezésre álló helyeket.

Miután körülnéztük T-ék lakásában és ledobáltuk a cuccainkat, elindultunk bevásárolni. Hollandiában van egy Albert Heijn nevű szupermarket-lánc. Amsterdamban elég sok üzletük van, azonban csak egy olyan van, ahol lehet úgy vásárolni, hogy nem kell végigállnod a sort a pénztárnál, hanem kapsz egy vonalkód-leolvasót, és amit meg szeretnél venni, azt leolvastatod vele, majd a kijáratnál egy automatánál kártyával kifizeted. Nincs sor, nincs morcos pénztáros, nem lógnak a nyakadon, amíg sorbaállsz a pénztárhoz, szóval egy nagyszerű találmány. Gondolkodtunk rajta, hogy ezt vajon Magyarországon meg lehetne-e csinálni, és arra jutottunk, hogy csak nagyon komoly restrikciókkal - különben ugyanis még a pultokat is ellopnák...

Vásárlás után irány haza, és ebédet főztünk, szintén az Albert Heijn egyik specialitását, a 9 EUR-s kaját. A lényege, hogy 9 EUR-ért egy négykomponensű, 4 személyre elegendő ételt lehet készíteni: előre pácolt, fűszerezett hús, különböző fajta öntetek, zöldségek és köretek kellenek hozzá. Isteni finom, nagyon jól kombinálható, és nem utolsó sorban irdatlan hamar elkészíthető ételeket lehet így gyártani.

Ebéd (azaz inkább vacsi, mert már volt vagy 6 óra, mire elkészültünk) után már csak beszélgettünk, söröztünk/boroztunk, és megnéztünk egy részt D. kedvenc mesesorozatából, a Nils Holgerssonból, aztán szundi.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search