Új tapasztalatok...

Annak ellenére, hogy saját gyerekem még nincs, Biyadhoo jóvoltából mégiscsak belekóstolhatok a kamaszodó gyerek nevelésének rejtelmeibe. Igaz, csak időnként, csak rövid időre, de mégis. 

Egészen érdekes megélni a gyerekkoromban történtekhez hasonló dolgokat, ezúttal a "másik oldalon" állva. Ahogy figyelem Vikit, sok mindenben saját magamra emlékeztet. Szembesít azzal, hogy milyen is voltam, és az, ahogyan reagálok a dolgaira, arra, hogy mi fontos neki, mi foglalkoztatja, megérteti velem, hogy miért voltak olyanok a szüleim, amilyenek. Borzasztóan igyekszem, hogy ami nekem annak idején rosszul esett, vagy nehezen viseltem el, azt én ne tegyem Vikivel, ha nem elengedhetetlenül szükséges. Persze amit én a szívemre vettem, az lehet, hogy neki meg se kottyan és fordítva, de azért az alap elvárásai talán hasonlóak ahhoz, amilyenek az enyéim voltak.

Sokat tanultam mostanában a felnőtt-gyerek kapcsolatról, épp ezért ez irányba is nyitottabb szemmel járok. Meglepő számomra, de a gyermekkel rendelkező ismerőseim jó részén azt látom, hogy baromira elfelejtik, hogy ők is voltak gyerekek, hogy ők is követtek el olyan csínyeket, mint az ő gyerekeik, ők is voltak rosszak, kezelhetetlenek, hisztis kamaszok, stb. Ezzel persze nem azt mondom, hogy azért ne csesszük le a gyereket, ha megérdemli, mert mi is csináltunk olyanokat, amiket ő, de talán könnyebben megérthető a gyerkőc viselkedése, ha egy kicsit visszagondolunk a saját gyerekkorunkra. És nem utolsó sorban, a saját tapasztalattal alátámasztott intelmet talán a gyerek is könnyebben elfogadja, mint ha csak a levegőbe beszél a "mindig mindenkinél okosabb" felnőtt...


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search