Függőség

Még mielőtt bárki is megijedne, nem drogról, alkoholról vagy cigiről van szó. Hanem az egyik közösségi portálon játszható, halnevelgetős játékról.

Úgy 3-4 hónapja kezdtem neki és nagyon tetszett. Szórakoztató játék, lehet benne pénzt keresni, halakat adni-venni, pároztatni, akváriumot díszíteni, pénzt rabolni a játékban részt vevő ismerősöktől, meg időnként a játék tervezői betettek néhány spéci játékot (pl. húsvét alkalmából tojásokat lehet keresgélni az ismerősök akváriumában). A játék során érmeket lehet gyűjteni, pl. azért, ha valaki sok halat nevel fel, sok halat pároztat, sok fajta hallal rendelkezik, sok pénzt rabol az ismerősöktől, sok pénzt költ az akváriumai díszítésére, meg ilyesmi.

Egy idő után azt vettem észre, hogy hiába játszom naponta akár 2 órát is, nem haladok olyan gyorsan, mint az elején. Minél magasabb szinten van az ember, annál lassabban jut egyik szintről a másikra. Meg aztán arra is rájöttem, hogy igazán jól haladni akkor lehetne, ha pénzt (értsd: friss ropogós amerikai dollárt) is költenék a játékra, erre pedig elvből nem vagyok hajlandó.

Aztán tegnap jött a nagy elhatározás: elég volt, abbahagyom. Szépen leépítettem az akváriumaimat, minden díszítőelemet eladtam az összesből, minden felnőtt halamat és örökbe fogadott állatomat eladtam, már csak nagyjából 35 halam van, amit még felnevelek a következő 2-3 napban, aztán eladom azokat is, és vége.

Tulajdonképpen nem tudom, miért várom meg, hogy felnőjenek, hiszen nem lényeges, hogy sok pénzért tudjam eladni őket, mivelhogy nem folytatom a játékot úgysem. Talán arra kell ez a 2-3 nap, hogy kigyógyítsam magam az idült akváriumfüggőségből, amibe az elmúlt hónapokban kerültem....


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search