A nagy víz túloldalán

Tegnap ott hagytam abba a történetet, hogy vártuk a repülőnket Bécsben, ami elvitt Frankfurtba.

Nos ez sikeresen meg is történt, kb. egy óra alatt átrepültünk. Utána volt nagyjából másfél óránk, hogy átsétáljunk a másik repülőhöz. Szerencsére nem kellett terminált vátanunk, ami nagy boldogság, mert Frankfurt repülőtere akkora, hogy szerencsésebb esetben egy jobb fajta maratoni futással lehet  csak elérni a csatlakozást.

Felszálltunk a nagy gépre. Arra számítottunk, hogy lesz majd minden üléshez beépített monitor, amin lehet játszani, filmeket nézni, zenét hallgatni vagy követni, hogy épp hol járunk az úton, de nem volt. Csak egy nagy központi monitor volt, illetve különböző zenecsatornák, amiket a kapott fülhallgatóval lehetett hallgatni.

Elindultunk végre. Ahogy gurultunk a futópályán, azt hittem, sosem száll fel a gép, annyira sokat gurult. De hát ez egy 400 személyes 4 hajtóműves dög, ami tele van pakolva utasokkal, csomagokkal és 10-11 órára elegendő üzemanyaggal.

Felszállás után kaptunk ebédet. Valami marhapörkölt szerű cucc volt krumplipürével, utána süti, saláta, kávé, tea, satöbbi. Menet közben folyamatosan kínálták a légiutaskísérők az italokat, amikből korlátlanul lehetett fogyasztani. Alkolholos és alkoholmentes italokból is bármennyit lehetett inni.

Leszállás előtt megint kaptunk enni, ez is teljesen rendben volt, nagyon jól lehetett lakni vele.

Maga az út elég unalmas volt, mert az óceán felett csak a felhőket lehetett látni, semmi mást, és még egy kis turbulencia se volt, annyira stabilan repül ez a gép.

9 és fél órányi repülés után nagyjából pontosan leszálltunk Miamiban. Itt kezdődtek a gondok, ugyanis az USA-ba történő beléptetés az egy kész tortúra. Már a repülőn ki kell töltenie mindenkinek egy zöld papírt kismilió adattal. Aztán a reptéren be kell állni egy irdatlan hosszú sorba, aminek a végén kerülsz egy "határőrhöz", aki mind a 10 ujjadról vesz ujjlenyomatot, fotót készít rólad, eltárolja a retinád képét és roppant alaposan ellenőrzi az útleveledet.  Tulajdonképpen itt dől el, hogy beléphetsz-e az országba. Ha ez a csávó azt mondja, hogy viszlát, akkor ahogy jöttél úgy mehetsz is vissza.

Szerencsére mind a négyen tetszettünk a pasasnak, így beléphettünk. Ezek után kaptuk meg a bőröndjeinket, amiket addigra már lepakoltak a szalagról, így arra már nem kellett várnunk. Az összes csomagunkkal ezek után át kellett még menni a vámon. Ehhez a repülőn egy fehér papírt kellett kitölteni, hogy nem viszel be semmi vámköteles cuccot az USA-ba. A vámtisztviselő itt is eldönti, hogy szétszedi-e a csomagodat vagy simán átenged. Mázlink volt, simán átengedett.

Ezzel hivatalosan is megérkeztünk Miamiba.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search