Parkolási mizéria

Ma rájöttem, hogy kellően hosszú ideig tartó, fizető övezetben való parkolás esetén gazdaságosabb nem fizetni parkolási díjat és megvárni, míg megbírságolnak.

Történt ugyanis, hogy ma elmentünk gittegyleti társasjátéknapra, és ahol ez a rendezvény volt, az bizony fizető övezet. Természetesen nem jutott eszünkbe, hogy annak ellenére, hogy szombat van, fizetni kéne a parkolásért, mivelhogy munkanap a mai. Erre  csak akkor jöttünk rá, amikor az egyik tagtárs megkapta este 6-kor az sms-t, hogy lejárt a parkolása. 

Meg is büntettek minket annak rendje s mójda szerint, nincs is ezzel semmi gond, be kell fizetni a büntetést, mert jogos. Ámde mivel az óránkénti parkolási díj 400 forint, a büntetés összege pedig 2000 forint, így öt órányi parkolás díját kell most sárga csekken befizetni. Mi pedig legalább ennyit parkoltunk, mert már délután 1 előtt ott voltunk. 

Arról fogalmam sincs, hogy az olcsóbb vagy drágább övezetekben hogyan alakul a büntetés összege, de ezek szerint nagyjából úgy jön ki, hogy ha legalább 5 órát ott vagy egy helyen, akkor a büntetés nagyjából ugyanannyi, mint ha parkolási díjat fizettél volna. Ami azért valahol vicces szerintem, mert ezek után ha valamilyen oknál fogva mondjuk egy egész napot fizető övezetben kellene töltenem, akkor tuti nem fizetnék, büntessenek csak meg, az olcsóbb lesz :-) Az a kis idő meg, amit a postán el kell tölteni a sárga csekk befizetésével, simán megéri.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search