Jó hírek

Tegnap végre megvolt az autóbalesetünk ügyében az utolsó tárgyalás. Itt már csak nekem kellett tanúvallomást tenni, utána a bíró kb 10 perc alatt meghozta a jogerős végzést, kihirdette és mehettünk isten hírével. 

Még sosem voltam bíróságon és sosem kellett tanúvallomást tennem, úgyhogy eléggé be voltam tojva, és erre rátett még egy lapáttal, hogy azon aggódtam, nehogy nagy őszinteségemben valami olyat mondjak, amivel saját magunk alatt vágom a fát. Szerencsére nem mondtam semmi ilyet, és olyan végzés született, amilyennek kellett, vagyis, hogy mi vétlenek vagyunk és a néni a felelős a balesetért. Remélhetőleg, egy következő balesetnél már hatszor meggondolja, hogy kérjen-e rendőri intézkedést vagy inkább ismerje el, hogy ő a felelős, ha úgyis tudja, hogy ő volt a hunyó. Így most a saját hülyesége miatt kell hatszámjegyű bírságot, ügyvédi díjat, és gyanítom, hogy perköltséget is fizetnie, ha meg ott a helyszínen aláírja a kék-sárgát, akkor már rég túllenne az egészen és megúszta volna azzal, hogy 2-t visszaugrik a bónusza (ami persze így is meg fog történni).

Most már csak arra várunk, hogy megjöjjön a papír a bíróságtól, utána már a biztosítón a sor, aztán hamarosan talán lesz vagy autónk, vagy pénzünk és abból másik autónk.

A tárgyalás előtt voltam még egy, az egyik nagy parfüméria által szervezett (x forint vásárlás felett ingyenes) sminktanácsadáson, ahol nagyon szépen kifestettek, utána pedig - mivel még elég sok időnk volt - beültünk egy Starbucks kávézóba. Hát az a kávé még mindig isteni, nagy kár, hogy csak kevés kávézójuk van Budapesten. Azaz nem, annyira nem is nagy kár, mert hihetetlen pénzeket tudnék ott elkávézni :-)

Vasárnap voltunk Görög Ibolya új könyvének dedikálásán, az egyik, eléggé központi helyen levő könyvesboltban. Ahhoz képest, hogy bronzvasárnap volt, kongott az üzlet az ürességtől, és Ibolyához is nagyon kevés olvasó jött, akik jöttek, azok is javarészt ismerősök, barátok voltak. Mivel nem hemzsegett a tömeg, volt idő beszélgetni is, és ismét megtudtuk, hogy Ibolyának valami fantasztikus egy életszemlélete van, és nagyon kellemes, vidám hangulatot tud teremteni maga körül. Szó került róla, hogy az egyik könyve beszkennelve (!) megtalálható egy nem túl legális, ámde annál népszerűbb torrent oldalon. Ibolya ezen nem háborodott fel, nem kezdett ügyvédekkel meg perrel fenyegetőzni, csak annyit mondott (pontosan már nem tudom idézni, de a lényeg megvan): Lopják a könyvemet, ez tulajdonképpen nagyon jó, mert azt jelenti, hogy amiről írok, az érdekes és sokan kíváncsiak rá. Vajon hány szerző van még, aki így gondolkodik? 

Van még egy jó hír, pontosabban meglepő hír: Biyadhoo nem csinál titkot belőle, hogy nagyon szeretjük a Sauska borokat, ezt a saját oldalunkon és facebook-on is "reklámozza". Egyszer csak kap egy nagyon kedves emailt Sauskáéktól, hogy szeretnék megköszönni, hogy ennyire szeretjük a boraikat és ilyen bizalommal vagyunk irántuk, ezért szeretnének meghívni bennünket Villányba egy borkóstolóra, ahol olyan borokat is mutatnának, amelyek üzletben nem kaphatóak. Mi mondhatjuk meg, mikor szeretnénk menni, és nagyon várnak minket. Mit mondjak, kicsit leesett az állunk a levelet olvasva... Nagyon jól esett a meghívás, mindenképp élni fogunk vele, és majd ehelyütt is beszámolok az eseményekről :-)

A végére pedig egy kis színes történet. Hétfőn reggel Biyadhoo hozott be dolgozni, mert voltak mindenféle intéznivalói és szüksége volt az autóra napközben. Mikor elintézte a dolgát, felhívott, hogy ezt elmesélje, majd megkérdezte:
- Beértél rendben?
Mire én:
- Persze, hát Te hoztál be
:-)


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search