Még egy gyors bejegyzés

Hát, már csak alig több mint két és fél óra van vissza ebből az évből, és remélem, a holnap kezdődő új év tényleg egy szuper kis év lesz. Jó lenne, mert sem a tavalyi, sem az idei nem volt az a húde tökéletes. 

Az év végi ünnepek amolyan szokásosan teltek. 24-én jött ebédre Anyám, este meg Apáméknál ünnepeltünk és apróbb összezörrenésektől eltekintve tulajdonképpen jól sikerült a szenteste. Sőt, kifejezetten jól, és az eddigi évektől eltérően sikerült, de hogy miért, az hadd maradjon az én titkom.... :) 

25-én Noémiék voltak itt a gyerekekkel, meg átjött Gabika, aki hivatalos nevét tekintve Gábor, és aki Lacival karöltve segített elpuszítani Biyadhoo karácsonyra kapott grappáját. 26-án pedig szülinapi party volt, Apusom ugyanis ezen a napon volt éppen 80 éves. Egy közeli étteremben tartottuk, s ott volt a család jó része, még Ámerikába szakadt unokanővérem is, plusz apámék néhány barátja. Ilus írt verseket is, de szerencsére megúsztuk nagyobb sírás nélkül, ami azért Ilus verseit ismerve igen nagy szó. Én mondjuk jó előre kikötöttem, hogy felőlem írhat verset, amit nekem kell felolvasni, de ha sírós, akkor felejtse el, hogy elmondom, ennyi ember előtt én nem fogok zokogni. Mázlim volt, mert vicces verset írt, úgyhogy felolvastam, bár egy Bailey's-t azért meg kellett innom előtte, hogy megjöjjön a hangom - mikrofon nem volt ugyanis :-) Egész hamar vége volt a bulinak, este 9-kor már itthon voltunk (igaz, délután 4-kor kezdődött  a nagy esemény), de mindent összevetve elég jól sikerült. 

28-án nálunk járt D. és T. Thimo-val, merthogy hazajöttek Magyarországra az ünnepek idejére, és minket is meglátogattak (ez alkalommal D. családjánál laktak). Thimo alig múlt el egy éves, de az elmúlt pár hónapban, mióta nem láttuk, hihetetlen sokat nőtt. Már néhány lépést meg tud tenni egyedül, sőt, inkább jár két lábon, mint négykézláb. Nagyon kis ügyes. Igazi mensoid-baba :-) Januárban megyünk majd hozzájuk Amsterdamba néhány napra, akkor több időt is együtt tudunk majd tölteni, mert most sajnos csak ilyen villámlátogatások fértek bele D-ék idejébe.

Ma pedig olyan szilveszterünk van, amilyen sosem volt még, mióta együtt vagyunk Biyadhoo-val: kettecskén ünneplünk. Az van ugyanis, hogy meghirdettük a gittegyletesek meg még néhány más ismerős körében, hogy lehet jönni hozzánk bulizni, társasozni, táncolni, stb. Nem igazán akart jönni senki, aki jelezte, hogy jönne, a végén az is lemondta. De nem baj. Úgy vagyok vele, hogy ilyen szilveszterünk még amúgy sem volt, egy, a szokásostól eltérő szilveszter remélhetőleg egy, a szokásostól eltérő új évet jelez előre. Már a tavalyról-tavalyelöttről megmaradt pirotechnikai eszközöket (varázsvirág, tűzijáték - semmi petárda) ellőttük, és felbontottuk a borocskánkat is, a virsli pedig ott figyel a hűtőben, csak meg kell majd főzni. Az éjfélt várva filmeket nézünk (azaz most, míg blogot írok, épp nem), aztán éjfélkor egy pohár igazán különleges pezsgővel fogunk koccintani.

Jól érzem magam, tulajdonképp nem bánom, hogy idén kimarad az ereszd-el-a-hajamat. Majd holnap meglátjuk, mekkora lesz a tömeg, de azt tervezzük, hogy kimegyünk az Aquaworld-be. Remélem, mindenki másnaposan fog fetrengeni az ágyában és mi nyugodtan tudunk majd pancsollni. Azért egy picit félek is, mert karácsony óta minden nap azt láttam a webkamerán, hogy hemzsegnek az emberek - biztosan mindenki, aki Aquaworld-utalványt kapott karácsonyra, még az idén be akarta váltani. Na mindegy, majd meglátjuk. Előbb-utóbb úgyis elmesélem, mi volt :-)

Mindenkinek nagyon jó mulatást ma estére-éjszakára, és BOLDOG ÚJ ÉVET!!!!


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search