Nosztalgia

Ma egy hirtelen ötlettől vezérelve Biyadhoo kitalálta, hogy menjünk ki az állatkertbe. Ebéd után így is tettünk. Arra számítottam, hogy a holnapi iskolakezdésre tekintettel ma már nem lesznek túl sokan a Városligetben, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem... Parkolóhelyet is alig találtunk, annyira sokan voltak, de végül néhány perc várakozás után sikerült találnunk egy jó kis helyet, ahol - az arra cirkáló közteresek legnagyobb bánatára - szabályosan le tudtuk parkolni.

Rég voltunk már állatkertben, és mivel amikor még óvodás voltam, minden áldott héten kimentünk oda, nekem nagy kedvencem ez a hely. Nyilván az elmúlt 30 évben sok minden változott, de néhány rész elég jól felismerhető maradt, pl. a nagy szikla vagy az elefántház. Felnőtt fejjel nagyon másmilyen volt végigsétálni az állatkerten, mint kisgyerekként, de továbbra is egy nagyon jó kis hely, időnként érdemes kimenni ide :-)

Erre a hétre nem volt elég ennyi "nosztalgia". Csütörtökön Anyámmal függönyt varrtunk (merthogy szereztünk anyagot egy új sötétítőfüggönyhöz, ami a nappalink jelenlegi színvilágához sokkal jobban illik, mint a régi, és rávettük, hogy varrja meg nekünk), és közben annyit röhögtünk, mint az elmúlt 10 évben összesen. Szó szerint folyt a könnyünk, egyszer-egyszer még a borunkat is félrenyeltük :-) Biyadhoo-nak is feltűnt, hogy milyen jó kedvünk van, nem tapasztalta még, hogy Anyám ennyire vigyorgós kedvében legyen. Pedig régen is volt ilyen. Mikor együtt csinálunk valamit és közben időnként szerencsétlenkedünk meg bénázunk (egy 150x270 cm méretű anyaggal azért ez nem is olyan nehéz :-)), akkor simán ránk jön a röhögőgörcs. A nagy vidámkodás végére azért a függöny is elkészült, és nagyon szép lett. Egész más hangulata lett tőle a nappalinak, állati jó!

Na és amiért meg ezerrel sárgultam az irigységtől: tegnap fölhívtam Anyámat, hogy árulja el, hogyan is kell pontosan a juhtúrós sztrapacskát elkészíteni (nem túl bonyolult, de még sose csináltam és nem emlékeztem már pontosan). El is mondta, aztán elmesélte, hogy a minap fölmentek a barátjával a Mátrába valami ismerősnek a nemtudommilyen RCI-os szálláshelyét megnézni, vagy mi, és ha már arra jártak, elmentek a Sástóhoz is, mert anyám barátja még sosem volt ott. Úristen, hát az gyerekkorom második kedvenc helye a kisnánai vár után (az állatkert csak a harmadik), egyszerűen imádom. Minden télen jártunk ott, napjában ötvenszer megmásztam a kilátót, akkoriban még voltak olyan kemény telek, hogy rendesen befagyjon a tó és lehessen rajta fakutyázni meg korsolyázni, szóval az általam akkor ismert világ legjobb helye volt. Még vagy 10 percig kérdezgettem Anyámat, hogy ez hogy néz ki, meg az hogy néz ki, hogy ez vagy az megvan-e még, és nagy megnyugvással hallottam, hogy pont olyan, mint 25-30 éve.

Biztos öregszem, hogy a fenti gyöngyszemektől ennyire képes vagyok belelkesedni. Jó emlékeket juttatnak eszembe, na.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search