Csúszkáltunk

Most, hogy végre megérkezett a tél, elhatároztuk, hogy elmegyünk ma Eplénybe síelni egy kicsit.

Jó korán keltünk, hiszen 9-kor nyit a pálya, ami tőlünk jó 130 km-re található. Sima utunk volt és 9 után nem sokkal oda is értünk.  A bejárathoz elég közel kaptunk parkolóhelyet és a pénztárnál se volt sor, így hamar hozzájutottunk a négyórás jegyünkhöz, amivel elvileg délután 1-ig síelhettünk.

Gondoltuk, elsőre megnézzük a négyüléses felvonót, amely a Szent Sólyom névre hallgat, de mi csak Szent Lajhárnak hívjuk, mert annyira lassú (az osztrák, olasz és francia felvonókhoz hasonlítva), hogy az már fáj. Jópár éve nem jártunk már Eplényben, de a Szent Lajhár mit sem változott, semmit sem gyorsult, és ugyanúgy ötpercenként leállítják valami miatt, mint korábban. Ezért aztán úgy határoztunk, hogy inkább a csákányos ill. tárcsás felvonót használjuk, az azért gyorsabb. Ez egy vicces felvonó, mert egyazon drótkötélpályán vannak tárcsák és csákányok is. Nagy-nagy szerencsémre, mert nekem a csákány a halálom, igaz, nem esek ki belőle, de hatalmas koncentrációt igényel, hogy benne maradjak. Ezért aztán mindig megvártuk, míg jött egy tárcsa, mert azzal gond nélkül fel tudok menni és még a lábaimba se áll bele a görcs a felvonózás végére :-) Ez a lift ugyan gyorsabb, mint a Szent Lajhár, de a sok kezdő miatt nagyon sokszor megállítják, így ezt elneveztük Szent Csigának. De csak azért, mert nem keressük a csomót még a kákán is :-)

Az elején egészen jó volt a pálya, de 1-2 óra csúszás után már egyrészt nagyobb lett a tömeg, másrészt a pálya állapota is hagyott némi kívánnivalót maga után, harmadrészt az emberek nem igazán vannak tisztában a sípályák írott és íratlan szabályaival. Hiába a mesterséges hó, a snowboard-osok nagyon könnyen szét tudják gányoln a pályát, tiszta bucka lett az egész már délelőtt 11-re. Ennek megfelelően hiába a jó léc, a jó cipő és az atombizots térdvédő, nekem bizony már a harmadik-negyedik kör körül fájni kezdett az amúgy sem túl tökéletesen szuperáló térdem. Így hát pihentünk egy kicsit, ettünk egy kis főtt virslit ebéddel egybekötött tízórai gyanánt.

A vendéglátóipari egységben két érdekes dolgot fedeztünk fel. Az egyik, hogy a mosdó az étteremtől egy szinttel lejjebb van, ami önmagában még nem gond, általában így szokott lenni. Igen ám, de csigalépcső vezet lefelé, és írd és mondd, egy darab korlát sincs, így az ember sícipőben, ami amúgy is jelentősen korlátozza a mozgást, csak a falhoz tapadva, vadul kapaszkodva-támaszkodva tud csak lejutni. Pont úgy éreztem magam, mint valami százéves mámika... A másik pedig: a falban, kisgyerekek által is jól elérhető magasságban teljesen szabadon álló villanyvezetékeket vettünk észre, amit ha egy kisgyerek puszta kíváncsiságból megfog, amikor épp nem figyelnek rá 100%-osan a szülők, hát akkor megnézheti magát...

Na mindezektől és a sí-kreszt még hallomásból sem ismerő honfitársaktól függetlenül jól éreztük magunkat, jól esett egy kis mozgás. Látszik viszont, hogy nagyon ellustult életet élünk, mert Biyadhoo-val együtt mindketten úgy elfáradtunk ettől a néhány óra síeléstől, mint ha egész nap szenet lapátoltunk volna :-)

Ennek megfelelően miután hazaértünk, ettünk egy finom meleg levest és vettünk egy forró fürdőt, így most már egész tűrhetően érezzük magunkat. Hamarosan vacsorázunk egyet, aztán irány az ágyikó, mert kissé kialvatlanok vagyunk, holnaptól pedig folytatódik a robotolás.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search