A világ másik végén

Mint azt az előző bejegyzésben is írtam, már nagyon rá voltunk pörögve a kubai utazásra, így aztán nem okozott különösebb problémát az utazás napján hajnali 3-kor felkelni. Jar-Jar anyukája vitt ki minket Lisztferihegyre. Leadtuk gyorsan a bőröndünket (igen, azon ritka alkalmak egyike ez a mostani, amikor feladott poggyásszal utaztunk :-)), átslisszoltunk a biztonsági ellenőrzésen, aztán vártuk, hogy 5.30-kor kinyisson a MasterCard váró. Ez azért érdekes, mert régebben 4.30-kor nyitott, de ez az új rendszer pont arra jó, hogy a reggeli első gépekkel utazók ne jussanak be, csak maximum 10-15 percre. Mi is így jártunk, ittunk egy italt (mást mondjuk nem is tudtunk volna, mert SEMMILYEN étel nem volt, pedig pogácsa, croissant és ehhez hasonlók mindig szoktak lenni), aztán már szedtük is a lábunkat a WizzAir sátra felé.

Gyors, ámde nem épp zökkenőmentes repülés után (amikor először felállt a gép a kifutópályára, valamilyen oknál fogva nem szálltunk fel, elgurultunk az első lejáratig, mentünk egy kört, és kezdtük elölről az egészet - sosem derült ki, mi okból) kora délelőtt megérkeztünk Brüsszelbe, pontosabban Charleroi-ba. Innen kb 40 percet megy a busz Bruxelles Midi-re, ahonnan még 2 vagy 3 járművel tudtunk eljutni a szállásunkig. Arra gyúrtunk ugyanis, hogy a brüsszeli reptérhez legyen közel, ahonnan Kubába indultunk - ez teljesült is, csak hát  a brüsszeli BKV az nem sokkal szarabb, mint a budapesti. Csomagjainkat lepakoltuk, aztán viszamentünk a városba. Eddigre már kóvályogtunk, olyen éhesek voltunk, de Biyadhoo eszének és szerencséjének hála egy free wifi hálózat segítségével megtaláltuk kedvenc sültkrumplizó helyünket. Laza egy órát álltunk sorba a krumpliért, de megérte, annyira finom. Ebéd után megint kibumliztunk a szállásunkra, ott ittunk még 1-2 pohár sört illetve bort, aztán alvás - másnap is korán keltünk, 6-kor indult a transzfer a szállodából a reptérre.

Innen kezdődött az igazi kaland, amikor felültünk a vadiúj Dreamlinerre (kép, videó itt). Sokat olvastunk már róla, mindenki nagyon dícséri, kicsit már úgy is éreztem, hogy túl van ez a dolog pörögve. Nézőpont kérdése, hogy túl van-e, lényeg a lényegben, hogy állati kényelmes, egész nagy a lábtér, hihetetlenül csöndes, és szuper a kilátás a nagyobb ablakoknak köszönhetően. Filmek, zenék, játékok, kaja, pia minden mennyiségben, úgyhogy könnyen-gyorsan átvészeltük a 9 óra 20 perces utat Varaderoig.

Kubába a beléptetés egész gyorsan ment, a bőröndünk is hamar megérkezett. Amikor kiértünk a reptér bejáratához, ott állt egy egyenruhás úriember, kezében egy táblával, rajta néhány névvel, köztük a miénkkel is. Kiderült, hogy mivel a mi utazási irodánktól ezen a repülőgépen csak mi ketten voltuk, így privát transzfert kapunk. Mivel a tervezettnél több mint egy órával hamarabb érkeztünk, várni kellett egy picit a taxira, ami elvitt minket a szállodánkba.

Az elszállásolásunk az megér egy misét, muszáj elmesélnem. Recepciós néni közli mosolyogva, hogy szuper jó szobát kapunk, van terasza, szép kilátással a medencére meg a tengerre és közel van mindenhez. Ó, gondoltuk, hát ez remek. Amint odaértünk, jött a meglepi. A resort legrégebbi, még nem felújított épületében van, annyira picike, hogy ha egy ember bemegy, kettőnek ki kell jönnie, tök sötét, a konnektor szikrázik, a teraszajtónak a nyitóját Biyadhoo is alig érte fel, én meg egyáltalán nem, és a teraszunk közös (!) egy másik szobával. Na nekünk se kellett több, irány a porta, hogy ezt most talán mégse kérjük. Recepciós néni fel van háborodva, hogy de hát ez prémium szoba, mi meg standard szobát foglaltunk, mi bajunk van. Na de ha annyira akarjuk, akkor az egyetlen jelenleg szabad szobát megmutatja, de az sajnos a resort végében van, nagyon messze mindentől, mondja ő. Nem baj, megnézzük. Jött a bellboy és kis elektromos kocsival elvitt minket a resort végébe. Már ahogy odafele mentünk, tudtuk, hogy ez jó lesz nekünk, szép környezet, újabb építésű házak, külön medence és bár. Bementünk a szobába, 10 másodpercet se voltunk ott, máris mondtuk, hogy oké, költözünk, ez tökéletes lesz. Igaz, hogy nincs terasz, de kit izgat. Nagyon jól döntöttünk, mert a központtól távol semmilyen animációt meg éjszakai diszkót nem hallottunk, kvázi saját medencénk volt, mert rajtunk kívül maximum 4-en voltak még ott, mindenki más bent volt középen, az óceánparton se láttunk szinte egy teremtett lelket se, a bárban egy idősebb úr dolgozott mixerként, aki szintén kedves és szolgálatkész volt, szóval az új szobánkkal nagyon boldogok voltunk.

Az első napokban a jetlag-et próbáltuk átvészelni (este 8-kor már ragadt le a szemünk, cserébe hajnal 4-kor ébren voltunk és kopogott a szemünk az éhségtől :-)), aztán mikor már átálltunk az ottani időzónára (6 órával korábban van ott, mint itthon), akkor elindultunk a környéket felfedezni. Bementünk kétszer is Varadero-ba, sétáltunk, nézelődtünk kicsit, és utáztunk ősrégi autókkal: rózsaszín Cadillac-kel, fehér Ford Fairlane-nel és egy kék Buick-kal. Hatalmas élmény volt és nem is volt vészesen drága.

Az egyik esős-felhős napon (merthogy ilyenek is voltak, így szerencsére nem égtünk szarrá) elhatároztuk, hogy bérelünk autót és bemegyünk Havannába szétnézni. Már épp eldöntöttük, hogy kivesszük a kocsit és gyalogoltunk haza a pénzért, amikor az utcán megállított bennünket két nő, mert hallották, hogy magyarul beszélünk. Leálltunk beszélgetni velük, és mekkora mázli, hogy így tettünk, mert sürgősen lebeszéltek az autóbérlésről is (a bérautókat 500 méterenként megállítják és vegzálják a rendőrök) és Havannáról is (nincs sok látnivaló és nem is biztonságos). Megspóroltak nekünk vagy 150 eurót.

Mivel Kubában más látnivaló nemigen van (na jó, lehet kirándulni Cayo Largo-ra, aminek a fehér homokos tengerpart és a sznorkelezési lehetőség a különlegessége, de ilyenekben már volt részünk és ez is vagy 200 euró lett volna), így végül máshova nem mentünk kirándulni, csak pihentünk, napoztunk, fürödtünk, ettük a tonhalas szendvicset és ittuk a koktélokat, és két hétig mi voltunk az élet császárai.

A kubai emberek és az ő mentalitásuk borzasztó érdekes: vannak köztük nagyon-nagyon kedves-rendes-jófej emberek, de vannak ritka nagy idióták is, akik fordítva ülnek a lovon: úgy gondolják, hogy akkor fognak téged tisztességesen kiszolgálni, ha ELŐRE jattolsz nekik. Ha nem teszed, ott szívatnak, ahol tudnak - na mi meg messzire elkerültük az ilyeneket. Az étteremben az egyik pincér volt ilyen, illetve az a recepciós néni, aki azt a vacak szobát adta. Ő úgy próbált kiszúrni velünk, hogy a táblára kiírtnál jóval kevesebbért akarta beváltani az eurónkat, majd miután ezt nem fogadtuk el, körbehíresztelte, hogy minket szívatni kell: más recepciós se volt hajlandó váltani nekünk, mindenféle mondvacsinált indokokkal. Ezen felül az egyik nap egy új takarítónő jött a szobánkba, majd legnagyobb meglepetésünkre a holmijai között megláttuk az egyik füstölős szúnyogirtónkat, ami az első naptól fogva a TV tetején volt. Na Biyadhoo-nak se kellett több, hívta azonnal a biztonsági őrt, meg a managert, és most figyeljetek: a manager és a takarítónő kórusban közölték, hogy ez teljesen normális, hogy elvette, mert ami a TV tetején van, az neki ajándék. Nahát, és az első 11 napban egyik takarítónő se nézte ajándéknak? Ez vajon hogy lehet? Aztán mikor Biyadhoo kiverte a balhét, hogy márpedig kérjük vissza a szúnyogírtó spirált, akkor még ők voltak megsértődve.

Az említetteken kívül senkivel semmi gondunk nem volt, teljesen normálisak, szolgálatkészek voltak a többiek.

Az ételek alapvetően rendben voltak és az innivalók is, úgyhogy erre nem lehet panaszunk.

Egy dolgot viszont megszívtunk. A mobiltelefon-flotta, amelynek tagjai vagyunk, épp most váltott szolgáltatót, az átállást pedig a nyaralásunk kellős közepére időzítették. Biyadhoo kijárta, hogy még utazás előtt megkapjuk az új SIM kártyánkat, hogy Kubában majd ki tudjuk cserélni a megfelelő időpontban, és annak is utánanéztünk, hogy a telefonjaink kártyafüggetlenek - a szolgáltató, amelyiknél vettük, ezt állította, és a neten is úgy olvastuk, hogy ez a helyzet. Ennek ellenére a SIM cserénél kiderült, hogy bizony mindkét telefon kártyafüggő... Próbáltunk internethez jutni, hogy találjunk valami megoldást, de amit a kubaiak internetnek neveznek, az valami katasztrófa. Beírod, hogy facebook.com és elmész ebédelni, kávézol egyet, és addigra talán bejön az oldal... Úgyhogy az utolsó 4 napra telefon nélkül maradtunk. Igaz, nem is nagyon akartuk használni, mert annyira drága a telefonálás onnan, mégis valahogy elveszett a biztonságérzetem attól a tudattól, hogy ha bármi miatt szükség lenne rá, nincs telefonunk. Idehaza aztán már gyorsan ki tudtuk ütni, úgyhogy helyreállt a béke :-)

Kubából a hazaút is nagyon kellemes volt, évek óta nem tudtam repülőgépen aludni, de a Dreamlineren majdnem 4 órát sikerült. Ezzel együtt állati fáradtak voltunk mindketten, mire hazaértünk, már 32-33 órája ébren voltunk. Na de akkor még vacsoráztunk, merthogy Ilus főzött nekünk finomat, ittunk velük egy kis bort, meséltünk, meséltek ők is, aztán bedőltünk az ágyba. Most meg megint a jetlag-et próbáljuk átvészelni, de most fordított a helyzet. Hajnali 2-3 körül még teljesen éberek vagyunk, cserébe délelőtt fél 10-kor kelünk :-) Ennél nagyobb bajunk sose legyen!

Fantasztikus jót nyaraltunk, és nagyon örülök, hogy láttuk Kubát a maga kommunista valójában - két hétre visszacsöppentünk a 70-es évekbe -, de jó volt visszatérni a "civilizációba" is :-)


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search