Ínyenc vagy sznob?

Évek óta egy bizonyos márkájú majonézt vettünk, mert ebből volt olyan light verzió, ami még ehető is volt. Sőt, kifejezetten elégedettek voltunk vele, szerettük.

Mígnem történt egyszer, hogy rendeltünk Calvé majonézt. Ennél finomabb majonézt még életemben nem ettem, mondanom sem kell, ez meg is látszott a majonézfogyasztásunkon :) Két üveg elfogyott nem egész két hónap alatt.

A nagyobbik baj ott kezdődött, mikor elfogyott a majonéz. Mivel idő, míg behozzák (idehaza nem kapható, pedig Biyadhoo feltúrta érte a netet), addig is kell valamit enni, hát a reggel sütött rántott sajthoz jobb híján ettük a régi kis light majonézünket. Ne tudjátok meg, már az első falatnál fintorogtunk Biyadhoo-val, hogy ez milyen ehetetlenül vacak. Az, amit két hónapja még imádtunk, most alig csúszott le. El is határoztuk, hogy többet nem hagyjuk elfogyni a Calvét, mindig úgy fogunk rendelni belőle, hogy mire az utolsó üveg elfogy, megérkezzen a következő.

Jobb híján ma vetütnk Hellmann's-t, de az se ugyanaz, bár kétségkívül finomabb a light-nál. Mondtam is Biyadhoo-nak, hogy ha ezt valakinek elmeséljük, biztos azt fogják mondani, hogy micsoda sznob állatok vagyunk, mert nekünk csak a külföldi majonéz a jó. Szerintem pedig nem sznobok vagyunk, hanem inkább ínyencek, mert nem azért kell nekünk a Calvé, mert külföldi, és mert nem kapható itthon, hanem azért, mert finom. Ha a sarki kisboltban is árulnák, akkor is ezt vennénk, sőt, mi volnánk a legboldogabbak, ha nem kéne érte térdig lejárni a lábunkat :)

 


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search