Kékség

Már jó régóta tevbe van véve, hogy kifessük a dolgozószobánkat is, mert elég gyalázatos állapotban volt  a fal. Aztán tegnap, míg én ügyet intéztem, Biyadhoo elment az OBI-ba, faalfestéket keresni. Meg is találta a nekünk valót :) Miután hazaértünk, én folytattam a munkát, Biyadhoo pedig nekilátott a festésnek. Enyhén körülményes volt a dolog, mert egy <10nm2-es szobában ha középre tologatod a bútorokat, akkor bizony lépni is alig lehet, nem hogy pl. plafont festeni. Kisebb-nagyobb küzdelmek árán elkészült a festés, pont addigra, mire nekem végetért a munkanap. Összecsuktam a laptopot, aztán nekiállítunk takarítani.  Hadd ne mondjam, hogy minden, még drága jó nagyanyám is kék volt, de viszonylag gyorsan sikerült kitakarítani.

Szerencse, hogy nem az építkezéskor választottuk ezt a színt, mert az tuti, hogy ha megláttam volna az üres szobát ilyen kékre festve, akkor ott helyben sokkot kaptam volna :) De így, bebútorozva eszméletlenül tetszik, sokkal jobban illik a bútorainkhoz ez a szín, mint az eddigi halványkék.

Mivel nem nagyon vagyunk szokva a fizikai munkához, tegnap félhullán estünk be a fürdőkádba, majd pedig az ágyba :) Reggel viszont nagyon jó volt bejönni és leülni a dolgozószobában, úgyhogy maximálisan megérte a tegnapi fáradozást!


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search