Kálváriáknak az járása

Az elmúlt hetekben, amióta nem írtam, elég sok bosszantó ügybe futottunk bele. 

Kezdődött az autónk futóművének javíttatásával, amit csak másodjára sikerült jól megcsinálni, az első ember egy egészen alapvető hibáról nem szólt, amit a második azonnal kiszúrt. 

Aztán jött a hadakozás a Telekommal egy TV rendelés (nem a mienk) ügyében. Annál idiótább megoldást, mint amit a T alkalmaz ezeknél a rendelt cuccoknál, még életemben nem láttam. Az van ugyanis, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton meg kell rendelni a TV-t, laptopot, okostelefont, tabletet, ki mit szeretne, aztán x idő múlva a GLS futár kiviszi. Eddig nálunk is rendben volt minden. Mondta a GLS, hogy ahhoz, hogy átadhassák a csomagot, kell az előfizető személyi igazolványának a száma, meg egyébként csak az előfizetőnek adhatják át a csomagot, mert korábban sok visszaélés volt abból, hogy nem az előfizető vette át, az előfizető pedig azt állította, hogy nem kapta meg a a küldeményt. Na mindegy, lényeg a lényegben, hogy Biyadhoo lebeszélte közvetlenül a futárral, hogy - hála a T-s ismeretségeinek - ő is átveheti a nem neki címzett küldeményt, de az igazolvány szám akkor is kell. Na itt jött a probléma, ugyanis aki az előfizető, annak a személyijét pár hete lecserélték, és botor módon nem jutott eszébe sem az, hogy a T-t, sem az, hogy Biyadhoo-t erről tájékoztassa. Így aztán rossz igazolvány számra hivatkozva a TV-t a GLS szépen visszavitte. És tudjátok, hogyan küldte vissza a Telekomnak? ÁTVÉTEL MEGTAGADVA jelzéssel. Mint utóbb kiderült, azért, mert a GLS rendszere csak ezt tudja megadni, azt nem, hogy az autentikáció sikertelensége miatt megy vissza a csomag. Ennek pedig az a következménye, hogy a TV rendelést a T törli, és elölről kell az egészet kezdeni. Ekkora balfékeket se láttam még, de komolyan!

Na aztán a másik ügy a jogosítvány hosszabbítás, ami nekem most volt esedékes. Első lépés ugye a háziorvos. Azt mondjuk abszolúte nem értem, hogy egy vérnyomásmérés, egy szemvizsgáló-tábla olvasás és egy színtévesztési vizsgálat, ami összesen öt percig sem tart, miért kerül 7200 Ft-ba, de most ez mindegy is. A rendelőt direkt felhívtam telefonon, hogy a mi dokink ugye hétfőn délután rendel. Igen, mondják ők. Oda is mentünk rendelési idő kezdetére, amikor is az ajtó előtt ott ült vagy 15 nyugdíjas. Biyadhoo gondolt egy nagyot és merészet, s az utcáról felhívta telefonon a rendelőt, hogy kérje a dokinkat, akivel ő nagyon jóban van, hogy hívjon már be minket soron kívül. Nővérke bájosan csicsergi a telefonba, hogy a doktor úr mától két hétig szabadságon van. Juhúúú, de jó, hogy ezt délelőtt senki sem tudta! Egy idő után kiderült, hogy abban a szobában, ahol normál menetben a mi orvosunk rendel, most nincsen orvos, csak nővérke. Erről azért szerettünk volna meggyőződni, ezért Biyadhoo soron kívül beállt az ajtóba, hogy ha leközelebb kijön a nővérke, meg tudja kérdezni. Erre az egyik nyugdíjas néni majdnem infarktust kapott, hogy nehogy már ilyen pofátlan legyen Biyadhoo, hogy őelőtte bemegy, miközben nála jóval később jöttünk (ami egyébként igaz is volt). Hiába magyaráztuk, hogy csak egy kérdést szeretne feltenni, hogy érdemes-e itt ülni még két órát, nem volt hajlandó felfogni, és csak dünnyögött magában. A legjobb az volt, amikor azt találta mondani, hogy "persze, kérdezni, hát én is csak beszélgetni jöttem ide, mégis kivárom a soromat". Beszélgetni, hétköznap délután 4-kor, amikor a dolgozó emberek is jönnek. Nem délelőtt 10-kor, abban semmi izgalom nem lenne. Végül a nővérkétől megtudtuk, hogy itt tényleg nincs orvos, de a szomszéd szobában van, oda menjünk. Átültünk és ott csak egy valaki volt előttünk, így gyorsan sorra kerültünk és a vizsgálat is megvolt gyorsan. A beszélgetős néni meg még bőven várt a sorára, amikor mi már végeztünk, és indultunk.

Ma pedig jött a jogsi csináltatás okmányirodai része, ami szintén nem volt egyszerű. Nyitásra mentünk, és így is 50 perc várakozás után kerültem be. Igaz, akkor már gyorsan ment az ügy, így mindenestül egy óra volt. Az ügyfélkapus időpont foglalás egy jó dolog lenne a hosszú várakozás elkerülésére, de a hét elején néztem az időpontokat, és október 10-nél előbb semmi sem volt, az én jogsim viszont szeptember 30-án lejár...

Ennyi szívás után most már valami jónak kellene jönnie! :)


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search