Smartparty :)

Tegnap egy nagyon jó kis buliban voltunk. Az egyik nagy telco cég jóvoltából nyolcadmagunkkal láthattunk-hallhattunk nagyon érdekes dolgokat és ehettünk-ihattunk finomakat :) Na de menjünk csak szépen sorjában.

Először részt vettünk egy előadáson az említett telco cég hálózati központjában, ahol sok érdekességet tudtunk meg arról, hogy hogyan működik egy ilyen cégnél az eszközök, szolgáltatások működésének felügyelete, a hibaelhárítás és egyéb feladatok koordinálása, stb. Mondhatom, nem egyszerű feladat, az ott dolgozóknak egyetlen munkanapja sem lehet unalmas :)

Ezután megnéztünk-kipróbáltunk egy ú.n. okoslakást, amely szintén eme telco cég tulajdona, és telepakolták mindenféle okos eszközzel: ívelt 3D-s TV, távirányítható konnektorok, távirányítású termosztát, távirányítású riasztó, modern bútorok, stb. Közben csatlakozott hozzánk még két fiatalember, akik a saját telco-s munkájukról meséltek nekünk sok izgalmas dolgot. Kötetlen, ugyanakkor nagyon érdekes beszélgetés alakult ki.

Az okoslakás megnézése és némi pizza elfogyasztása után pedig átmentünk az Élesztő nevezetű vendéglátóipari egységbe, amely tulajdonképpen egy jó kis romkocsma, ahol sokféle kézműves sört lehet kapni, a kávéstól a sütőtökösön át a meggyesig, a világostól a barnáig, amit csak el tud az ember képzelni. Nagyon szuper kis beszélgetés alakult ki, jókedve volt mindenkinek. 

Gyorsan elment az idő, hamar késő este lett. A sörözés után még visszasétáltunk az okoslakásba, elfogyasztottuk a megmaradt pizza maradékát, aztán hazaindult mindenki.

Remek kis nap volt, István, Peti, köszönjük!!! :)


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search