Síelés Val d'Allos 2010.01.02-09 - utazás hazafelé

Az utolsó esti "túrázás" és vacsi után másnap reggel viszonylag korán kellett kelnünk, mert nem elég, hogy össze kellett csomagolni, még a szobánkat is ki kellett takarítani, és 9-kor szerettünk volna elindulni hazafelé. Ugyan 10-ig maradhattunk volna a szobában, nem nem akartuk az utolsó percre hagyni a kijelentkezést, mert a személyzet minden szobát átnéz, mielőtt visszaadja az érkezéskor befizetett 250 EUR kauciót, és turnusváltás lévén várható volt, hogy sokan akarnak majd egyszerre kijelentkezni.

Végül 8 után nem sokkal a fiúk elkezdték lehordani a cuccokat a kocsikba, mi pedig Borival és Maitai-jal nekiálltunk a takarításnak. Hárman elég gyorsan haladtunk, kb. 20-25 perc alatt megvolt az egész. Addigra már a kocsik és készre voltak pakolva, csak a kulcs leadása és az elszámolás volt hátra. A recepción már  ekkor is elég sokan voltak, így várnunk kellett, hogy átnézzék a szobát, és Maitai francia tudásának hála, még papírt is kaptunk róla, hogy a szoba rendben volt, nem tartanak igényt a hitelkártyánkon előengedéllyel lekötött 250 EUR-ra.

Fél 10 körül sikerült elindulnunk hazafelé. A hegyről csak iszonyú lassan tudtunk lejönni, mert az előző nap leesett havat még nem sikerült teljes mértékben elpucolni, elég csúszós volt az út. Az egy héttel ezelőtti tapasztalatok (lezárt hágó ugyebár) birtokában Nizza felé kellett vennünk az irányt. Mivel a csapatból még jónéhányan nem látták a Cote d'Azur-t, úgy döntöttünk, tartunk ott egy rövid pihenőt és körülnézünk.

Ez a rövidke pihenő 2 órásra sikeredett. Alapvetően azért, mert elsőre nem találtunk le a tengerpartra, hanem a repülőtéren kötöttünk ki :-) Végül Nofra orra után menve sikerült eljutnunk a parthoz. Ekkor már csak a kikötőt kellett megtalálni, mert többen a yacht-okra is kíváncsiak voltak. Krisztina a kikötőben levő egyik cukrászdában összeismerekdett egy olasz felszolgáló hölggyel (Krisztina anyanyelvi szinten beszél olaszul, akárcsak a gyerekei), aki 2 cappuccino-ért cserébe megengedte, hogy a cukrászdájában tartsuk meg a jól megérdemelt mosdószünetünket.

Ekkor már elmúlt déli 12 óra, és még kb. 1200 km volt előttünk. Nekivágtunk az útnak, nagy nehezen ismét keresztülverekedtük magunkat fél Nizzán, és megtaláltuk az autópályát.

Innentől egész eseménytelen volt az utunk, egészen Velencéig (mármint a híres olasz városig). Már elég késő volt, nem is emlékszem, pontosan hány óra, amikor is Nofráék kocsija ment elöl, Sutyika vezetett, utánuk Krisztina és a legvégén mi. Egyszer csak látjuk ám, hogy a két kocsi letér a pályáról, de mire felfogtuk, hgy mit csinálnak, már bőven túljutottunk a kijáraton.

Hívtuk Nofrát, hogy mi a frászt csinálnak, mire rezignáltan közölte, hogy elfogyott a benzin...... Mindenki aludt, úgy tűnik, a volánnál ülő Sutyika is, mert csak azt vette észre, hogy lassul az autó mint állat és megállt a motor....

Itt egy újabb másfél órás pihenőre kárhoztattak bennünket. Ahol letértek, találkoztak egy autómentővel, aki hozott nekik valamennyi benzint, amivel vissza tudtak jutni a pályára, és elérték a legközelebbi benzinkutat, ahol mi vártunk rájuk. Nofra közölte, hogy a kocsijuk a 140-150 km/h-s tempónál kb 13 litert fogyaszt, így ők visszatérnének a 100-as tempóra. Mivel ekkor már rohadt késő volt és istentelen fáradtak voltunk, végül magukra hagytuk őket.

A szlovén autópályán viszont utólért minket a hóesés, csak hogy teljes legyen a boldogságunk. Ez kitartott egész Magyarországig, de az én kis drágámnak hála ilyen körülmények között is igen jó tempóban tudtunk jönni.

Itt már teljesen hulla volt mindenki, igazából csak arra emlékszem, hogy hajnali 3 után valamivel érkeztünk meg Zuglóba, ahol Borit és Pétert kitettük. Innen már elég gyorsan hazaértünk, és pontosan hajnali 3:30-kor küldtem sms-t a szüleimnek, hogy rendben hazaértünk.

A 18 órás út után még gyorsan megbeszéltük Nofrával és Krisztinával, hogy ha megérkeznek, csak szedjék le a nagy boxot Nofráék kocsijáról, aztán másnap majd elpakolunk, aztán bezuhantunk az ágyba.

Reggel fél 8-kor küldte Nofra az sms-t, hogy ők is hazaértek és betették a walkie-talkie-nkat a postaládánkba.

Nagyjából (azt nem mondanám, hogy röviden :-)) ennyi. Szép volt, jó volt, nagyon megérte, annak ellenére, hogy néhányszor megszívattak minket vagy mi szívattuk meg magunkat :-) Bármikor szívesen visszamennék újra.

 


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search