Ááábu Dááábi :-)

Hát, ez a nyaralás is gyorsan elmúlt. De amilyen gyorsan eltelt, legalább annyira szuper is volt.

A repülés ismét nagyon rendben volt, na meg előtte ettünk némi sajtos rolót a MasterCard váróban :) Egy izgalom volt csupán, mégpedig az, hogy Dubaiban a reptéren elérjük-e a 20.30-kor induló buszt. Ha ugyanis erről lekésünk, a következő busz 21.30-kor megy, ami azért rossz, mert niután bejutunk a városba, vár még ránk egy több mint másfél órás buszozás Abu Dhabi-ba, illetve egy kis taxizás a szállásunkig.

Szerencsére flottul ment minden, 20.27-kor felszálltunk a buszra, ami pontosan 20.30-kor el is indult. Hihetetlen egyébként, annyira tökéletesen pontosan indulnak itt a járművek, hogy arra senki sem apellálhat, hogy á, biztos késik pár percet a busz és akkor elérem. Nem, nem késik. Egyáltalán. Egy percet sem.

Már elmúlt éjfél, mire a szállodánkba értünk, mert Abu Dhabi-ban a buszállomásnál még kellett vennünk vacsorát és innivalót. A bejelentkezés nagyon gyorsan ment, ilyen udvarias, mármár alázatos recepcióssal még életemben nem találkoztam, mint aki kiadta a szobánkat. Annak ellenére, hogy már éjszaka volt, és már 14 órától kezdve elfoglahattuk volna a szobánkat, volt valami gond, valami még nem volt teljesen készen a szobánkban. A recepciós kb. 15-ször kért elnézést ezért, és mintegy kárpótlásul adott nekünk +2 óra late check out-ot, vagyis a hazautazásunk napján nem kellett délben elhagyni a szobánkat, csak délután 2-kor (ami nekünk pont tökéletes volt a hazautazásunkhoz), továbbá mindketten kaptunk egy hatalmas pohár, jéghideg, frissen facsart narancslevet, ami nagyon jól esett, tekintve, hogy még éjnek évadján is 33-34 fok van kint az utcán (az épületek és járművek kivétel nélkül légkondicionáltak).

Már ettől a bánásmódtól, amit eddig láttunk, teljesen el voltunk ragadtatva, de lelkesedésünk csak tovább fokozódott, amikor megláttuk a szobánkat. Hatalmas szoba, óriási franciaágy, minibár, eszméletlen nagy fürdőszoba, márvánnyal burkolva, külön fürdőkád és zuhanyfülke, fejenként vagy 3 féle törölköző. A szobánk terasza az emír palotájára valamint az Emirates Palace szállodára nézett, mindkettő gyönyörű, monumentális épület, és éjszaka különösen csodás, mert színváltós fényekkel van megvilágítva.

A liftek is gyönyörűek, ezt már érkezéskor megfigyeltük. A négy liftből kettő panorámalift, ezekkel nagyon nagy élmény felmenni a 21-dik emeletre, majd lejönni onnan. Pechünkre a szobánk a harmadik emeleten volt, így csak egyszer jutottam fel a 21-dikre, amikor éppen nem volt senki rajtam kívül a liftben. Ezt az utazásomat persze le is videóztam :)

Álmélkodásunkat másnap folytattuk, több okból is. Meglepve tapasztaltuk, hogy a szállodai személyzet minden egyes tagja hangosan előre köszön, mosolyog, megkérdezi, hogy vagyunk, stb. No hát aztán a reggeli.... Fel sem tudom sorolni, mennyi féle étel volt. Négyféle üdítő, rengeteg féle péksütemény, amerikai palacsinta, gofri, főtt tojás, lágytojás, tükörtojás, rántotta, sült csirkekolbász, grillezett paradicsom, felvágottak, sajtok, joghurtok, valamilyen tésztás ill. valamilyen rizses meleg étel, számtalan féle müzli, vaj, lekvár méz, gyümölcs, tea, kávé.... Esélyünk se volt végigenni mindent. Viszont minden reggel jól telekajáltuk magunkat, így napközben már kevesebb ennivaló kellett. Víz viszont annál több. Ezen az éghajlaton 3-4 liter víz simán lecsúszik egy nap.

Reggeli után elmentünk még boltba, mert semmi innivalónk nem volt, csak az a két félliteres víz, amit a szobába minden nap betesznek a takarítók. Így első nap elég későn értünk le a strandra, ennek megfelelően vadászni kellett két egymás melletti szabad napozóágyat. Ebből tanulva, a következő naptól kezdve Biyadhoo minden reggel 7 órakor már lent volt és letette a törölközőinket két napágyra. Pontosabban azokat a törölközőket, amiket a szállodától kaptunk - a strand kijáratánál ugyanis ipari mennyiségben állnak a frissen mosott strandtörölközők, amik ingyenesen járnak mindenkinek.

A medence hatalmas és gyönyörű, tiszta, a vizét pedig HŰTIK, úgy 31 fokosra. Ami nagyon meglepő volt, hogy a víznek egyáltalán nem volt az a szokásos, klóros medence szaga, teljesen szagtalan, tiszta víz volt. A tengerpart is egy karnyújtásnyira van, tekintve, hogy tengerparti szállodában laktunk :) A tenger egyébként úgy 34-35 fokos, olyan meleg, mint itthon a fürdővíz. Viszont legnagyobb sajnálatunkra több ízben is kitették a lila zászlót, ami veszélyes tengeri élőlényekre (jelen esetben medúzákra) figyelmeztet, így igyekeztünk óvatosan, és nem túl hosszú ideig fürdeni a tengerben. 

Nagyon nagy nyugalom volt, mert nem igazán voltak gyerekek, tekintve, hogy iskolaidőben voltunk. Viszont két napon keresztül nagyon sok helyi volt ott, gyerekekkel, mert most volt az iszlám újév, amit a legtöbben strandolással ünnepeltek, és a szállodánk strandját díj ellenében külsősök is használhatják. Ez a két nap kicsit zajosabb volt, de egy-két esettől eltekintve, nem igazán zavartak mimnket a helyiek sem.

Második vagy harmadik napon megismerkedtünk egy német házaspárral, ők szólítottak meg minket. Mint kiderült, nem igazán tudnak angolul, úgyhogy én voltam a némettudásomra hagyatkozva, ami, lássuk be, igencsak megcsappant az elmúlt évek alatt. Borzasztó nehezemre esett egy épkézláb mondatot kinyögni németül, miközben amúgy mindent értettem, amit ők mondtak. Szerencsére több alkalommal is beszélgettünk, így a végére már jobban belejöttem, de tisztán látszik, hogy irdatlan sokat felejtettem :(

A kertben nagyon sok madár volt, ráadásul volt egy helyi fazon (elképesztően gazdag, és elég nagy ember lehet, mert a személyzet kezét-lábát összetörve ugrálta körül folyamattosan), aki kenyérrel etette őket, így volt alkalmunk gyönyörködni bennük. No és volt egy "céges" macska is, nagyon barátságos kis jószág volt. Hamar megtalált minket magának, minden nap eltöltött nálunk egy kis időt a medenceparton. Természetesen az allergiám a tengeri levegő hatására nem jött ki, úgyhogy kedvemre vegzálhattam szegény jószágot :)

Olyan eszméletlen hőség van ilyenkor az Emirátusokban, hogy napközben ki se tettük a lábunkat a szállodából, csak esténként mentünk el sétálni illetve bevásárolni. Egy Waitrose nevű áruházlánc egyik boltja ott volt tőlünk 7-8 perc sétára, illetve a sétatávolságra levő dolgokat, mint pl. az emír palotája, annak bejárata, és az előtte levő, éjszaka színesen világító szökőkút, is megnéztük.  Itt már az is élmény, ha az ember sétál az utcán a hatalmas, tiszta, fényes, csupa üveg felhőkarcolók között. A szállodánk szerencsére olyan jó helyen volt, hogy vagy a szobánkból, vagy pedig a kertbőll ill. a vízpartról láthattuk Abu Dhabi szinte összes nevezetességét (leszámítva a nagymecsetet, az nagyon messze volt).

Utolsó előtti napon megismerkedtünk egy másik magyar házaspárral, Ágival és Tamással, akik a tizedik házassági évfordulójukat ünnepelték meg ezzel az utazással. Olyan jól összemelegedtünk, hogy estére áthívtak bennünket magukhoz beszélgetni és rumos kólázni :) Ennek az lett az eredménye, hogy utolsó este az addig megszokott 9 óra helyett éjfél után feküdtünk le, és másnap olyan fejfájással ébredtem, hogy azt se tudtam, merre van előre. Szerencsére a reggeli jót tett, és a late checout-unknak hála, egész délelőtt tudtunk még strandolni.

Nagyon szomorú voltam, hogy haza kellett jönni. Szerintem minden nyaralás után azt írom, hogy ilyen jól még sosem éreztem magam, és jelen esetben ez halmoozottan igaz. Ilyen gyönyörű szállodában talán még sosem voltunk, ötcsillagos szállodában meg egyáltalán nem nyaraltunk, és a környezetet is maximum a Maldív vagy a Seychelles múlhatja felül.

A hazaúton sem volt semmi probléma, leszámítva, hogy a reptéren az átvilágítást követően a biztonságiak elvették a kedvenc hosszabbítónkat, ami már bejárta velünk a fél világot, arra hivatkozva, hogy 1 méternél hosszabb a kábele, ami valami furcsa oknál fogva szerintük veszélyes a repülésre. :(

Igazi passzív pihenéssel telt ez az egy hét, és ha tehetném, már holnap indulnék vissza. Holnapután mondjuk megy egy Wizz Air gép Dubaiba, valahogy fel kéne jutni rá, és be kéne csempészni magunkat a 309-es szobába a Rotanában :) Sokkal jobb lenne, mint itthon, a hideg őszben zárni :D :D

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search