Együtt a család

Elég régen nem jártam erre, és  most sem túl kellemes a téma, ami miatt itt vagyok, bár kétségkívül kilóg a mai nap a békés kis hétköznapjaimból.

Még hetekkel ezelőtt meghalt Piri néni, a nagynéném, és ma volt a temetése. A farkasréti temetőben, katolikus szertartás szerint temettük el. Ronda hideg napra ébredtünk, tényleg olyan temetői hangulata volt még az időjárásnak  is. Eszembe is jutott, hogy ahány temetésen eddigi életem során voltam, mndegyik télen, hóban, fagyban, hidegben volt. Úgy látszik, ilyen az én formám. Szerencsére annak ellenére, hogy katolikus temetés volt, kb. 3/4 óra alatt véget ért, amit elsősorban azért díjaztam nagyon, mert akármilyen melegen is öltöztem fel, a végére már kezdtem fázni.

A temetés után Piriéknél, az unokatestvéreméknél összejött a család egy kis emlékezésre, beszélgetésre, szendvicsezésre, iszogatásra. Féltem egy picit, hogy nagyon gyászos lesz a hangulat, de alapvetően nem volt az. Jót beszélgettünk, és valahol jó volt végre egyyszer egyben látni a családot - már ami még megvan és Magyarországon van belőle. Ott voltunk mi ketten Biyadhoo-val, Anyám, Apám, Ilus, Pisti bácsi, Anikó, Pubi, Oszi, no meg a két Piri (Piri néni lánya és unokája, a házigazdák). Most számolom csak össze, 11-en voltunk összesen. Ahhoz képest, hogy régen milyen nagy család voltunk (nagyanyámnak is sok testvére volt, és nekik sok gyerekük - bár ők mind Franciaországban éltek / élnek, meg apámék is négyen voltak testvérek, s nekik is gyerekeik, unokáik), ez a 11 ember elég kevéske. Ráadásul ha nagyon belegondolok, így együtt nem is láttam még őket sosem. Sem a mi esküvőnkön, se nagyanyám temetésén, sehol.  Vagyis talán egyszer: Apám 70. születésnapján, de erre sem esküszöm meg.

Na mindegy. Kár, hogy csak  ilyen szomorú események "hoznak össze" bennünket, és különben mindenki éli a maga kis életét a szűk családjával...  Beszélek majd Kispirivel, hátha valahogy össze tudjuk majd még rántani a társaságot egy vidámabb alkalommal is. Vagy ha más nem, akkor legalább mi, a legfiatalabb generáció (Kispiri, Oszi meg én) tartsunk össze egy kicsit. Szerintem jó lenne...


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search