Mert már rég nem írtam semmit...

Most csak úgy leültem ide, hogy márpedig blogot írok, mert ezer éve nem írtam, szóval nem valószínű, hogy egy szépen megkoreografált, összeszedett bejegyzés lesz, de hát istenem :)

Az elmúlt hetek legjobb híre, hogy Biyadhoo talált újra munkát, holnap kezd az új helyén! Ennek megfelelően ma este borozással egybekötött ünneplés veszi kezdetét, amint vége van a Csillagkapunak. A másik hír, ami vetekszik a "legjobb hír" címért pedig, hogy múlt hét hétfőn megszületett D. és T. kisfia. Minden rendben ment, egészséges baba is, mama is, úgyhogy nagy a boldogság :)

Most hétvégén volt Larabébi szülinapja, immáron az ötödik. Nem semmi, hogy megy az idő, ilyenkor látom csak igazán. Nem oly rég született, aztán már 5 éves és van egy 1 éves öccse is :) A bulira vettünk eg üveg bort, meg abból a jófajta sajtból néhány dekácskát, ami Amerikában lett a kedvencünk és amit itt Pesten csak a Rózsakert Bevásárlóközpontban árulnak. Előzőleg ugyanis anyámnál voltunk, ahol ketten anyám barátjával már bepusziltunk egy 20 dekás camembert sajtot, csak úgy ebéd utáni nassolás gyanánt. Erre jött még rá a másik lágysajt, plusz a bor. Hát nem mondom, észleltem magamon a heveny sajtmérgezés tüneteit :-)

És hogy rossz hír is jusson, elromlott az autónk :-( Még nézegetik, hogy mi mindent kell cserélni rajta, de úgy fest, hogy hatszámjegyű lesz a végösszeg, amit fizetni kell majd :-((

Erre a hétre  volt betervezve, hogy egyik este beülünk egy kávéra valahova a régi osztálytársaimmal, de úgy fest, hogy elmarad a dolog, mert nem vagyunk képesek találni egy olyan estét, ami mind a hatunknak megfelel. Lehet, hogy már csak jövőre lesz valami a dologból.

Pénteken céges karácsonyi buli lesz, szombaton talán megyünk társasozni (bár ez részemről nagyban függ attól is, meddig tart a buli pénteken, és mikor sikeredik felkelnem), vasárnap meg ismét KonyhaSIG lesz, ezúttal egy jó kis Stroganoff-party formájában. Ricsi és Biyadhoo holnap mennek megvásárolni az alapanyagokat hozzá.

Aztán meg már mindjárt itt a Karácsony. Jó is, mert másfél hétig nem kell dolgozni, de ugyanakkor meg rohangálni kell mint a mérgezett egér, ami meg annyira nem jó.

Hát röviden ennyi :)


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search