Világéletemben ateista nevelést kaptam, ennek megfelelően nem is vagyok megkeresztelve és Istenben sem hiszek. Azonban az én kedvenc kicsi sógornőm (persze a férjével egyetértésben) úgy döntött, szeretné, ha én lennék az idén augusztusban születendő gyermekének a keresztanyja.

Nagy feladat elé állított ezzel. Amennyire eddig sikerült utánanéznem a dolgoknak, ennek a megitsztelő felkérésnek csak úgy tehetek eleget, ha a keresztelő előtt magam is megkeresztelkedem. És, hogy biztosan ne legyen akadály, katolikusnak kell keresztelkednem, mivel a gyerkőc is katolikus lesz majd. Arról még nem sikerült megbizonyosodnom, hogy valóban feltétel-e, hogy legyek első áldozó és bérmálkozzak is, mielőtt keresztszülő leszek, de a legtöbb ilyen témájú oldalon azt láttam, hogy ez is szükséges.

Igazság szerint tényleg megtisztelő, hogy engem szeretnének a kiskölyök keresztanyjának, és szeretnék is eleget tenni a kérésüknek. Viszont azzal kapcsolatban komoly ellenérzéseim vannak, hogy hitoktatásra járjak. Ugyanis azt is megtudtam, hogy ha 6 évnél idősebb a keresztelkedni kívánó személy, akkor a keresztelő előtt hitoktatásokon is részt kell vennie.

Annak idején az iskolában tanultunk vallástörténetet, emlékszem is még egy-két dologra, de valahogy nem tudom elképzelni magam, amint hitoktatáson ücsörgök. Az meg végképp érdekes jelenet lenne, amikor felteszi nekem a pap a kérdést, hogy "És mondd, gyermekem, miért szeretnél te megkeresztelkedni?" Most mondjam meg neki az igazat, hogy "Atyám, én ebben az egész hókuszpókuszban nem hiszek, de szeretnék a sógornőm kívánságának eleget téve gyermeke keresztanyja lenni"? Ha ezt megteszem, már eleve nem vagyok az egyház felfogása szerint alkalmas keresztszülőnek. Ha meg előadom, hogy hát én tulajdonképpen nagyonis istenfélő ember vagyok, akkor meg rámszakad a plébánia teteje...

Valami megoldást kell találnom. Mert, akárhogyis van, szeretnék keresztszülő lenni, de a vallási meggyőződésemen nem igazán tudok változtatni...


Read More

Elérkezett amsterdami tartózkodásunk  legjobban várt napja. Mára terveztük be a királynő virágoskertjének, azaz Keukenhof-nak a megtekintését.

Amsterdamtól durván 20 km-re található, egy 32 hektáros körbekerített területen.


Ez a világ legnagyobb, gumós virágokat felvonultató parkja. A pakban több mint 100 féle, összesen 4.5 millió tulipán található. A tulipánokon felül sok egyéb virágfaj is megtalálható itt. Összesen 7 millió (!) virágot ültetnek el kézzel.
(forrás: http://www.keukenhof.nl/)

Nem is tudom, hol kezdjem, annyira gyönyörű ez a park. Most még nem is láttuk teljes pompájában a növényeket, mert elég sok nem virágzik még. Valójában még egy hete sincs, hogy kinyitott a park, ilyenkor a tulipánokon kívül csak néhány növényfaj virágzik, de így is fantasztikus. Mivel a parkban található virágok nagy része tavasszal nyílik, a park mindössze két hónapot tart nyitva évente: március 16-tól május 18-ig.


A parkot 15 km-es úthálózat szövi be, így bőven van lehetőség sétálgatni és nézegetni a növényeket. A lágyszárú virágokon kívül irdatlan sok fa, bokor, sövény és kút van a parkban. Ezen kívül vannak különféle üvegházak, ahol speciális körülmények között tartják a növényeket. Van, amelyik szinte csak tulipánokkal van tele, van egy, ahol az kizárólag orchideák vannak, de annyi féle, hogy megszámlálni sem lehet. A többi üvegházban többféle növény is van. Tényleg nehéz szavakat találni, hogy mennyie szép.

Elég sok olyan növény található a parkban, amely Magyarországon is honos, de itt olyan speciális körülményeket tudnak biztosítani nekik, hogy sokkal nagyobbra nőnek és sokkal élénkebb színűek, mint otthon. Nekem a nagy kedvencem a frézia, hát csak néztem, hogy ekkorára is képes megnőni ez a virág. De ott van például a flamingóvirág. Kettő is van nekem otthon, de ha összerakom őket, akkor sem akkorák, mint azok, amiket itt láttunk.

Na és hát a színek: eddig úgy tudtam, hogy fehér és piros színben létezik ez a virág, de rá kellett jönnöm, hogy nem: van rózsaszín, bordó, zöldesfehér, lila, meg a jó ég tudja, még hány féle szín.

Szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virágok között sétáltunk jó 3 órát. Szinte észre se vettük, milyen sokat sétáltunk, és mennyire elfáradtunk a jó levegőn.


Rájöttem, hogy nekem kellenek ilyen virágok! Csak az a baj, hogy a holland időjárást nem tudom hazavinni Magyarországra, márpedig a tulipántermesztéshez a hollandok által remekül ismert trükkökön kívül e

lengedhetetlen a holland éghajlat is...


 


Read More

A tegnapi utazás, vásárlás és Nils Holgersson nézés után ma reggeli után D. és T. nekiálltak tanulni (D. egyetemi vizsgákra készül, T. pedig nyelviskolában tanul hollandul, és házi feladatot kellett írnia), mi pedig elindultunk a városba. Gondoltuk, eszünk egy kis Haagen Dazs fagyit, mert itt Hollandiában sokkal-sokkal olcsóbb, mint otthon és a választék is jóval nagyobb.

Igen ám, de ha az ember be akar jutni a belvárosba, villamosra kell ülnie. És hát itt Amsterdamban nincs ám bliccelés, mindenkinek kell jegyet vennie, amit felszálláskor a járművezető vagy a kalauz szigorúan ellenőriz, és nem is szállhatsz fel a villamosra vagy buszra, ha nem érvényes a jegyed, bérleted.

Nekünk meg nem volt jegyünk, sőt pénzünk se, amiből jegyet lehetett volna venni. Ezért komoly kihívás előtt álltunk így vasárnap délelőtt. A bankautomata megtalálása még csak-csak sikerült, na de olyan helyet találni, ami nyitva is van és még jegyet is lehet kapni, na hát az volt a nem egyszerű. Pontosabban D. elmagyarázta, hogy tudunk jegyet venni, de miután vettünk ki pénzt (merthogy ott nem lehetett volna kártyával fizetni), visszafelé kellett volna indulunk, olyat meg elvből nem csinálunk.

Így hát elindultunk gyalog a belváros irányába, ahová amúgy is tartottunk.  Elég sokat kellett sétálnunk, míg végül kikötöttünk a Museumplein-en, ami egy irdatlan nagy tér a város közepén. Nagyon szép, parkos az egész, tavasztól őszig tele van sétáló, piknikező, vagy csak egyszerűen a fűben heverésző emberekkel. És a tér egyik sarkán szintén van egy Albert Heijn, ahová természetesen be kellett néznünk...

Rá is jöttem, hogy ez az Albert Heijn azért nem jó, mert egyrészt a fizetésemet egy az egyben el tudnám itt költeni, másrészt meg kész hízókúra. Annyira finom és különleges dolgokat árulnak itt, hogy nagyjából csak halálra zabálni tudjuk magunkat :-)

Itt végre sikerült jegyet is kapnunk, és jó szokásunkhoz méltóan be is vásároltunk. Így aztán gyorsan letettünk a fagyizásról, inkább hazajöttünk - úgyis közeledett az ebédidő.

Ebéd után még pihentünk egy kicsit, D. próbált aludni, de nem hagytuk neki  :-), meg beszélgettünk, aztán összekaptuk magunkat, és elmentünk Haagen Dazs-ozni. D. nem  tartott velünk, mert tanulnia kell a vizsgáira, így csak hármasban indultunk útnak.

Ismét isteni fagyit ettünk, ücsörögtünk egy kicsit a téren, aztán hazavillamosoztunk.

Mára már nincs túl sok tervünk, társasozunk egy kicsit, aztán megyünk alukálni. Holnap délelőtt megyünk Keukenhof-ba, amit nagyon várunk már.


Read More

A tavaly augusztusi látogatásunk óta (amikor is a Gay Pride-on voltunk) nem jártunk Amsterdamban, és már nagyon hiányzott D. és T. társasága, illetve az új lakásukra is rettentő kíváncsiak voltunk, ahová tavaly novemberben költöztek. Ezért aztán elhatároztuk, hogy csapunk egy görbe hosszú hétvégét és ismét meglátogatjuk barátainkat.

A jegykeresési folyamat kellős közepén említette T., hogy ilyenkor tavasszal, március közepétől májusig látogatható a holland királynő virágoskertje, a Keukenhof. Így ezt a feltételt is bele kellett építenünk a jegykeresésbe. Végül ezt a hétvégét szemeltük ki az utazásra.

Tegnap, azaz szombaton délelőtt indultunk, kivételesen Budapestről. Eindhoven-be repültünk a rózsaszín-lila fapados légitarsasággal, ahová is T-ék kijöttek elénk kocsival. Így relatíve gyorsan eljutottunk Amsterdamba.

D-ék Amsterdam egyik nagyon csendes kis utcájában laknak. Szép napos a lakásuk, most pl. már órák óta bukóra nyitva az egyik ablak, és kellemes meleg van. Nekem furcsa, hogy mivel nagyon keskeny az utca, borzasztóan átlátni a szembe levő lakásokba - így nyilván D-ék lakásába is jó a belátás. Hollandiában amúgy az az elv járja, hogy akinek nincsen takargatnivalója, az nem tesz függönyt az ablakai elé. Ilyenformán a legtöbb lakásban nincsen csipkefüggöny, hanem csak sötétítő.

Nagyon ügyesen és szépen megcsinálták D-ék a lakásukat. Nagyon lepusztult állapotban vették, de gyönyörűen felújították, és nagyszerűen kihasználták a rendelkezésre álló helyeket.

Miután körülnéztük T-ék lakásában és ledobáltuk a cuccainkat, elindultunk bevásárolni. Hollandiában van egy Albert Heijn nevű szupermarket-lánc. Amsterdamban elég sok üzletük van, azonban csak egy olyan van, ahol lehet úgy vásárolni, hogy nem kell végigállnod a sort a pénztárnál, hanem kapsz egy vonalkód-leolvasót, és amit meg szeretnél venni, azt leolvastatod vele, majd a kijáratnál egy automatánál kártyával kifizeted. Nincs sor, nincs morcos pénztáros, nem lógnak a nyakadon, amíg sorbaállsz a pénztárhoz, szóval egy nagyszerű találmány. Gondolkodtunk rajta, hogy ezt vajon Magyarországon meg lehetne-e csinálni, és arra jutottunk, hogy csak nagyon komoly restrikciókkal - különben ugyanis még a pultokat is ellopnák...

Vásárlás után irány haza, és ebédet főztünk, szintén az Albert Heijn egyik specialitását, a 9 EUR-s kaját. A lényege, hogy 9 EUR-ért egy négykomponensű, 4 személyre elegendő ételt lehet készíteni: előre pácolt, fűszerezett hús, különböző fajta öntetek, zöldségek és köretek kellenek hozzá. Isteni finom, nagyon jól kombinálható, és nem utolsó sorban irdatlan hamar elkészíthető ételeket lehet így gyártani.

Ebéd (azaz inkább vacsi, mert már volt vagy 6 óra, mire elkészültünk) után már csak beszélgettünk, söröztünk/boroztunk, és megnéztünk egy részt D. kedvenc mesesorozatából, a Nils Holgerssonból, aztán szundi.


Read More

Ma életemben először tök egyedül, segítség nélkül főztem pörköltet. Állítólag jól sikerült, úgyhogy most módfelett büszke vagyok magamra :-)


Read More

Tegnap rendeltünk valamit interneten keresztül Nagy-Britanniából. Kifizettük, és már ma (!) meg is érkezett a csomag. Rendben, hiánytalanul.

Ezzel szemben még tavaly december elején voltam egy orvosi vizsgálaton, amelynek normál esetben kettő hét alatt van meg az eredménye. Szintén tegnap felhívtam az orvost, immáron sokadjára, hogy mégis mi a fene van, mire közölte, hogy még mindig nincs meg az eredmény.

Nem is tudom, melyiken lepődjek meg jobban.


Read More

Még sok évvel ezelőtt a gittegyletben megalakult a Konyha SIG (Special Interest Group azaz különleges érdelődésű csoport) nevű minigittegylet, a Gay Pride-ról szóló bejegyzésben oly sűrűn emlegetett D. és életem párja (aki a gittegyletben Typhoon néven híresült el) ötlete nyomán.

A Konyha SIG lényege az volt, hogy általában havonta, kéthavonta, mikor hogy sikerült, összegyűltük D-ék lakásában, és közösen megfőztünk egy teljes menüt, azaz levest, főételt, desszertet, esetenként még előételt is készítettünk.

Ezek az alkalmak nagyon jó hangulatban teltek: zöldséghámozás, főzőcskézés közben remekül el lehetett beszélgetni a többiekkel, és persze sok újdonságot is tanulhattunk egymástól a konyhaművészet terén.

D-ék ugyebár kiköltöztek Hollandiába, így a Konyha SIG gyakorlatilag hamvába halt. Mígnem Typhoon egyszer csak előhozakodott nálam, hogy mi volna, ha újra élesztenénk a Konyha SIG-et. Végülis, miért ne? Meg is írtuk a gittegyleti levelezőlistákra, hogy akit érdekel a dolog, az jelentkezzen, és elég érdeklődő esetén csapunk egy közös főzőcskézést.

Jelentkeztek is szép számmal az Mberek, és elkezdtünk levelezni az időpontról és a menüről. Végül abban maradtunk, hogy március 6-án, szombaton találkozunk nálunk, és nagyon finomakat fogunk főzni:
- avokádókrémes pirítóst előételnek
- sütőtök krémlevest
- vadasmarhát zsemlegombóccal és
- joghurtos meggyes süteményt

Maitai nyitott egy zártkörű blogot, ahová a főzicskézés szüneteiben az összes ételnek felírtuk a receptjét.

Összesen 10-en voltunk: Andi, Anikó a férjével és a két fiával, Maitai, Berni és a barátja, illetve mi ketten. 10 órakor kezdődött a buli, akkor álltunk neki a vadasmarhához zöldségeket illetve a leveshez sütőtököt hámozni. Pillanatok alatt irtózatos kupit sikerült kreálni, mindenhol kések, vágódeszkák, zöldséghéjak és felkarikázott répadarabkák hevertek. Mindeközben Anikó két kisfia nekiállt Wii-zni, és jó testvérekhez méltó módon igen gyorsan össze is vesztek rajta, hogy melyikük játsszon éppen. Ha mi felnőttek nem lettünk volna elég zajjal, a kissrácok gondoskodtak róla, hogy egy pillanatnyi csend se legyen :-)

Végül dél körülre el is készült az első fogás, az avokádókrémes pirítós, amit Andi vezényletével készítettünk. Az avokádókrémnek olyasmi színe van, mint a sóskának, viszont egy finom fűszeres, borsos, fokhagymás, citromos valami. Pirítóssal tényleg isteni.

Mindeközben Anikó férjének, Ricsinek az irányításával és igen aktív közreműködésével készült a vadas, illetve Maitai főzte a sütőtök krémlevest. Itt előjött egy apró pici probléma, nevezetesen, hogy a mi háztartásunkban nincs elég nagyméretű lábos, amiben 10 emberre lehet főzni. Így Maitai kénytelen volt két adagban főzni a levest. Ez azonban az értékéből mit sem vont le, határozottan finom lett ez is.

Levesből nem evett mindenki, így aki megkóstolta, annak bőven jutott két tányérnyi is. Nem is volt baj, mert már vastagon ebédidő volt, de a vadas és a zsemlegombóc még messze volt a késztől.

Azért fél 3-ra meglett a vadas is, amiből ismét sikerült jól belaknunk. Valaki meg is állapította, hogy jó volt, hogy nem egyszerre lett kész minden étel, mert így egész nap eszegettünk, mégse zabáltuk halálra magunkat. Aki akart, az minden fogásból tudott enni.

A vadas után elmostuk a rengeteg edényt, és egy kicsit elpunnyadt a társaság. Mivel az én ötletemre be volt tervezve a meggyes süti, nekiálltam elkészíteni. Már a hozzávalók benne voltak a tálban, amikoris a vaníliáscukor előhalászása közben sikerült a szekrényből kiborítanom két gyufásdobozt, egyenesen a készülő tészta közepébe, ileltve kiborítottam egy igen tisztes adag fogpiszkálót is - ez utóbbit szerencsére a tészta mellé sikerült. Jó negyed óra alatt eltakarítottuk Andival a romokat, aztán folytatódhatott a sütigyártás. A délutáni Café International partyhoz épp jól jött egy kis meggyes sütike :-)

A nagy sütés-főzésben úgy elment a nap, hogy egyszer csak azt vettük észre, már esteledik. Berniék már hamarabb elmentek, mert volt valami dolguk, aztán úgy 6 körül Anikóék is elindultak haza. Maitai-jal és Andival beszélgettünk még egy darabig, aztán valamivel fél 8 után ők is hazamentek.

Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen hulla fáradt vagyok. Némi rendrakás és egy gyors fürdés után már fél 9-kor úgy zuhzantam be az ágyba, mint akit fejbecsaptak.

Jó buli volt, jó lenne, ha tényleg újraéledne a Konyha SIG és lennének még további összejövetelek is.


Read More

Szeretek "szépészeti beavatkozás"-ra, vagyis fodrászhoz, kozmetikushoz és műkörmöshöz járni.

Valahogy ezeknek a helyeknek külön hangulatuk van. Kellemes illat, jó meleg, hangulatos fények, halk zene, és hát a tény, hogy ilyen "barlangokba" férfi nem nagyon teszi be a lábát. Ráadásul a kozmetikusnál és a körmösnél csak ketten vagyunk, ő és én. Két nő. Már-már barátnők. Akikkel lehet pletykálkodni is, és mélyértelmű beszélgetéseket is folytatni. Mindannyiukhoz több éve járok már, így elég sok mindent elmeséltünk már magunkról egymásnak. Persze nem a legbelsőbb titkaimat osztom meg velük, de lényegesen több információval rendelkeznek rólam, mint a sarki fűszeres.

A legjobb az egészben az, hogy tudom, hogy nincs olyan ember, akinek vissza tudnák mondani, amiket hallanak tőlem (tekintve, hogy az említett hölgyekhez csak én járok, a rokonaim, barátaim, ismerőseim nem), így nyíltabban beszélhetek velük.

Persze nem csak az élet nagy dolgait szoktuk megbeszélni egy-egy ilyen szeánsz alkalmával, hanem remekül el  is tudnak szórakoztatni mindhárman. A kozmetikusnál pl. nyomkodás közben fulladozni szoktam a röhögéstől, mert pontosan tudja, hogy utálom a nyomkodást, ezért mindig olyan mulatságos dolgokról beszél közben, amiken csak vigyorogni lehet. Ezzel persze a saját munkáját is megnezehíti, de legalább én, a vendég, könnyebben elviselem az önként választott, pénzért vásárolt "kínzást".

Nem csak azért érzem jobban magam, mikor eljövök tőlük, mert tetszik a változás, amelyen keresztülmentem a kezük által, hanem a velük folytatott társalgás is üdítőleg hat a közérzetemre.

Egyszóval testi-lelki felüdülés.


Read More

Ő egy olyan ember volt, aki mindenképp megérdemel egy külön bejegyzést. Kár, hogy már nem olvashatja....

A fogadott nagymamám volt, aki 6 éves koromtól egészen a 2004 márciusában bekövetkezett haláláig a gondomat viselte, a lelkemet ápolta, velem örült, velem volt szomorú, és rengeteg mindenre megtanított. Minden örömömet, bánatomat és titkomat megoszthattam vele, és tudtam, nem kell megkérnem rá, hogy ne mondja vissza anyáméknak, amiket hallott tőlem. Tökéletesen megbíztam benne. És így 6 év után is borzasztóan hiányzik.

1985-ben ismertem Őt meg közelebbről, amikor iskolába mentem. A szüleim dolgoztak, de Anyám nem akarta, hogy napközibe kerüljek, ezért keresni akart valakit, aki iskola után ebédet ad nekem, vigyáz rám, játszik velem. Így esett a választása a házunkban, velünk egy emeleten lakó Jutka Nénire. Nemrég ment nyugdíjba, így ideje volt bőven, ráadásul Anyám nem is ingyen kérte tőle a gyerekfelügyeletet: Anyám minden nap főzött, nem csak rám, Jutka Nénire is. És ezen felül persze pénzt is adott neki.

Úgy emlékszem vissza, hogy az első pillanatban megkedveltem Őt. Hamar megtalálta velem a közös hangot, hamar rájött, mi érdekel, mivel lehet engem lekötni.

Amikor beteg voltam és egész nap Ő vigyázott rám, volt, hogy napjában 10-szer is felolvastattam Vele a Moha és Páfrány c. mesekönyvet. És Ő mindig szó nélkül felolvasta nekem, habár már a másodiknál halálosan unta.

Amikor csak lehetett, kimentünk a játszótérre, vagy a kerbe tollasozni, vagy segítettem neki gyomlálni, locsolni, virágot ültetni. Rengeteget társasoztunk, babáztunk. A babáimnak iszonyú sok ruhát varrt. Még a cingidlilábú Barbie babának is varrt farmernadrágot. Kézzel.

Egy alkalommal azzal álltam elé (úgy 8-9 évesen), hogy "Jutka Néni, légy szíves, vigyél el engem a Rákóczi térre, mert meg szeretném nézni a k****-kat." Azt mondta, ha Anyám este hazajön, megkérdezi, és ha Ő is elenged, akkor másnap elmegyünk. Anyám nem egy konzervatív valaki, szó nélkül beleegyezett, így másnap szépen felültünk a villamosra ebéd után, és elmentünk a Rákóczi térre. Mondanom sem kell, hétköznap délután nem volt túl sok lány odakint, de egynéhányat láttam, és ez gyerek fejjel bőven elég volt a kíváncsiságom kielégítésére.

Amikor felső tagozatos lettem, akkor már csak arra szorítkozott Jutka Néni feladata, hogy az iskolából hazavárjon, és együtt megebédeljünk. Utána Ő elment haza, én pedig nekiálltam leckét írni. Persze amikor elkészültem a házival, rohantam át Hozzá. Szerencse, hogy kb. 8 lépésre lakott tőlünk. Ez különösen akkor volt hasznos, amikor elindult a TV-ben a Dallas című nagysikerű szappanopera. Minden áldott pénteken guvadt szemekkel ültem a TV előtt a Dallast nézve, majd este 9-kor, amikor már minden jóérzésű gyerek aludni megy, én fogtam, és átrohantam Jutka Nénihez, mert sürgősen meg kellett vele tárgyalni, hogy mi történt aznap a Dallasban. Soha, egyetlen egyszer sem szólt érte, hogy olyan későn mentem.

Középiskolás és főiskolás koromban már a suliban ebédeltem, meg amúgy is elég nagy voltam már, így Jutka Néni hivatalosan már nem "dolgozott" nálunk. Ennek ellenére minden délután, mikor hazamentem a suliból, gyorsan összedobtam a leckét és rohantam át Hozzá. Ekkor már elsősorban a fiúkról meséltem neki, mindig pontosan tudta, kibe vagyok halálosan szerelmes, és hogy az a fiú mekkora egy köcsög, amiért észre sem vesz. Órákat tudtam Neki mesélni arról, hogy R-nek, G-nek vagy Cs-nek milyne gyönyörű szeme van, vagy hogy egy elejtett félmondatból már biztosra lehet venni, hogy szeret, csak nem mer közeledni hozzám.

Aztán leköltöztem 2 évre Szegedre, és csak hétvégente voltam itthon. Hát nagyjából ilyenkor is többet voltam Jutka Néninél, mint otthon. Nagyon jól éreztem magam Nála, és úgy éreztem, Ő ért meg egyedül ezen a világon.

Majd 2003. novemberében elkezdtem dolgozni, illetve összejöttem a (z azóta már) férjemmel, így jóval kevesebbet jártam át Hozzá. Ekkor egyébként már betegeskedett, a szívével voltak gondok. Pár hónap híján 83 éves volt.

2004. elején kórházba került Jutka Néni. Rendíthetetlenül jártam látogatni Őt, Anyámmal együtt. Legutoljára, mikor Nála voltunk a kórházban, boldogan mesélte, hogy már kiengedik, és egy szanatóriumba kerül, ahol pár nap múlva megátogathatjuk. Eltelt a pár nap, és egyszer, munkából hazaérve azzal fogad Anyám, hogy Jutka Néni elment. Örökre.

Jobban megsirattam Őt, mint bárki mást, aki a családunkban meghalt. A családja azt kérte, ne menjek el a temetésére. Tiszteletben tartottam a kérésüket. Azóta sem jártam a sírjánál. Szerintem még ma sem bírnám ki zokogás nélkül.

Nem telik el nap, hogy ne gondoljak Rá. Nagyon hiányzik.


Read More

Tegnap végre testközelből kezdtem érezni a tavaszt, és ettől az érzéstől egészen felvillanyozódtam.

Délelőtt mindenféle házimunkával voltam elfoglalva, ezért szinte észre se vettem, hogy zuhogott az eső. Ebéd után viszont gyönyörű napsütés volt, így kimentem az erkélyre eltüntetni a tél nyomait. Már hónapok óta nem volt felmosva, mert vagy tiszta hó volt minden, vagy olyan hideg volt, hogy felmosás után korcsolyapályát nyithattam volna az erkélyen.

Kifejezetten élveztem azt a negyed órát, amit kint töltöttem: egészen melegen sütött a nap, szinte semmi szél nem volt, és érezni lehetett a délelőtti esőtől átázott föld és fű semmi máshoz nem hasonlítható illatát.

Egyből el is kezdtem gondolkodni rajta, hogy április környékén már megvehetjük az idei adag virágföldet, és ismét teleültethetem a virágládákat szép színes virágokkal.

Régen nem voltam egy nagy kertész. Utoljára gyerekkoromban kertészkedtem Jutka Nénivel, a fogadott nagymamámmal, és  arra úgy emlékszem vissza, hogy nagyon-nagyon jó volt. Hozzáteszem, minden, amit Vele csinálhattam, az jó volt. Aztán kamaszkoromban más lett fontos, később elköltöztem 2 évre Szegedre, aztán mikor visszajöttem Pestre, elköltöztem a kertes társasházból a panelba. Így jó sok évre kimaradt az életemből a kertészkedés.

Aztán tavaly, mikor ideköltöztünk (te jóságos ég, az már tavaly volt!), valami egészen eufórikus érzés volt újra lemenni a kertbe locsolni, gyomlálni, meg borostyánt ültetni Ilussal (épp most néztem, túlélték a borostyánok a telet). Majd megvettük a virágládákat az ekélyre, és  teleültettem őket virágokkal. Mindig is ez volt a szívem vágya, egy erkélyes lakás, az erkélykorlát pedig teleaggatva szebbnél szebb virágokkal.

Egészen más hangulatom lett, miután mindezt végiggondoltam. Főleg mikor az is eszembe jutott, hogy néhány hét múlva már felhozhatjuk a kerti bútorokat is a pincéből, és végre ki lehet majd ülni enni. Még az étel is sokkal jobban esik, ha odakint ehetem meg a napsütésben.

Örülök, hogy lassacskán véget ér a tél, már épp elég volt belőle. Itt a városban semmi jó nincs benne.

Valahogy ebben a lakásban egészen filozofikus hangulatom lett. Akárhová nézek, mindenről eszembe jut, hogy mennyire jó itt, és hogy milyen nagyon szeretek itt lakni. Mintha a fél életem megváltozott  volna azon a tavaly májusi hétvégén, amikor átcuccoltunk ide.


Read More

Az előző bejgyezésemben emlegetett fitness club-ból tegnap felhívott a csaj, aki a bemutató alkalomra invitált. Mondta, hogy pénteken nem volt bent, amikor mi voltunk, de a kollégái szóltak neki, hogy jártunk ott. Kérdezte, hogy tetszett, majd számomra kissé rámenősen megpróbálta megtudni, hogy szeretnék-e belépni a klubba.

Miután mondtam, hogy nem, szintén kissé rámenősen megkérdezte, hogy miért. Udvarias ember lévén nem az volt a válaszom, ami először az eszembe jutott ("azé' wazze, me' nincs ennyi pénzem"), hanem igyekeztem hárítani. Valahogy nem szeretem, ha az anyagi helyzetemet akár közvetve is firtató kérdésekre kell válaszolnom. Csak nem nyugodott bele, míg a végén már kicsit modortalanabbul voltam kénytelen közölni vele, hogy nem óhajtok belépni, és nem óhajtom közölni vele ennek okát. Végre megértette.

Valahol őket is értem, nyilván próbálnak tagokat toborozni, de lehetséges, hogy jobban járnának vele, ha lehetne mondjuk havibérletet is venni, nem csak éveset.


Read More

Magamról

 A Maldív-szigetek nagy rajongója lévén e csodás ország egyik szigetéről neveztem el magam a virtuális világban. Csak nézz rá a képre, hát nem gyönyörű? :-)

Régebben történt

Search